A demokrácia nem egy régi találmány – hívja fel a figyelmet Szergej Gurijev és Daniel Treisman a HVG gondozásában megjelent könyvükben.
A XIX–XX. század fordulóján mindössze öt államban volt a férfiaknak általános választójoguk, és az Egyesült Államok nem tartozott közéjük. A demokráciák három hullámban terjedtek el. Az első világháborút követően a nők általános választójogával, majd a második világháborút követően, amikor a győztesek rákényszerítették azt a vesztesekre, és a szabadságukat elnyerő egykori gyarmatokon választásokat tartottak. A harmadik hullám az 1974-es portugál forradalommal kezdődött és az 1990-es rendszerváltással tetőzött. 2015-re a Föld országainak többsége demokrácia volt, minden negyedik liberális demokrácia. Ennek a rendszernek a sikere hozta el, hogy a diktatúrák is demokráciának álcázzák magukat.
A spindiktatúrák valós népszerűségre alapozzák a rendszerüket, és a legfontosabb törekvésük megakadályozni a tájékozott polgárokat, hogy ellenük fordítsák a közvéleményt, aláássák a népszerűségüket. A széles társadalmi támogatást a hatalmuk bebetonozására használják. Fenntartják a demokrácia látszatát, ennek érdekében nyitnak a külvilág felé, és kerülik az erőszak alkalmazását. A spindiktátorok szempontjából a nyilvánosság előtt is látható erőszak a kudarcuk jele.
A politikai rendszerek ugyanakkor nem zárt halmazok. A demokrácia és a spindiktatúra, illetve a spin- és félelemdiktatúra között van átmenet. Vlagyimir Putyin a könyv megírásának idején az új típusú autokraták mintája volt, és mire a könyv megjelent, ismét a félelem az úr Oroszországban. Az ukrajnai invázió óta Putyin minden ellentmondást tilt, és már orosz ultranacionalistákat is letartóztat, ha a Kremlt kritizálják. A 2016-os török puccskísérlet után Erdogan is az erőszakhoz folyamodott, de azóta valamelyest konszolidálta a rendszerét.
A szerzőpáros listáján a spindiktátorok között szerepel a szingapúri Li Kuang-jao és utódai, a malajziai Mahathir Mohamad és utódai, a kazah Nurszultan Nazarbajev, a venezuelai Hugo Chávez, az ecuadori Rafael Correa, valamint Putyin, Erdogan és Orbán Viktor. Vannak jobb- és baloldali spindiktatúrák, olyanok, amelyek az emberek nevében az elitet támadják, és amik az állam mindenekfelettiségét hirdetik, vannak kirekesztők és befogadók. Van, ahol a rendszer egyetlen személyre épül, máshol egy domináns pártra, néhol a katonaságra vagy éppen a monarchiára. Viszont az, hogy a demokraták álcáját felöltve működnek, azt mutatja: „nincs meggyőző alternatív víziójuk”. Csak a pillanatot uralják.
