Aranyeső

Többször is állhattak magyar versenyzők a fukuokai vizes-világbajnokságon a dobogó legfelső fokára. Világbajnok lett a csupán 20 éves Kós Hubert 200 méteres hátúszásban. Tavaly december óta a magyar úszó Amerikában edz Bob Bowmannal, Michael Phelps korábbi trénerével. Sós Csaba, a magyar úszóválogatott szövetségi kapitánya szerint az amerikai felkészítés által nyújtott versenyrendszer pont azt a két százalékot adta hozzá, ami eddig hiányzott. „Hubi tehetségét mindenki tudta, én már korábban vártam, hogy berobbanjon” – mondta a szövetségi kapitány, kiemelve, hogy az ötödik helyen végzett Kovács Benedek is jól és stabilan úszott. Nem volt azonban megelégedve az amerikai csodaedző nélkül felkészülő Holló Balázs teljesítményével, aki 400 méteren nyolcadikként ért be. Sós szerint „ha úgy dolgozik, ahogyan én azt elvárom, akkor érmes lehetett volna”. A szintén éremesélyes Milák Kristóf kimerültségre hivatkozva nem indult a vb-n. Arról is beszélt a kapitány, hogy „a bástyán vannak repedések”, amiken keményen kell dolgozni. Mindeközben a magyar férfivízilabda-válogatott is aranyérmes lett a görög csapat elleni fináléban, ahol Vogel Soma „csodakapus” ötméterespárbajban négyszer hárított. A Milánóban zajló vívó-világbajnokságon szintén sikeresek voltak a magyarok, a párbajtőröző Koch Máté, valamint a magyar férfi és női kardcsapat is aranyérmes lett.