Népi fellebbezés

Korrupció vádjával a múlt héten 3 év börtönre ítélték Imran Khan volt pakisztáni kormányfőt, akit az ügyvédei szerint szűk, koszos cellába zártak. A krikettsztárból lett politikus az ítélet szerint nem szerepeltette az adóbevallásában a hivatali ideje alatt kapott ajándékok eladásából szerzett hasznot. Khan ellen vagy száz eljárás indult korrupció, istenkáromlás és terrorizmus vádjával, mióta tavaly egy bizalmatlansági parlamenti szavazáson elvesztette a hatalmat. Ő a kormányt és a hadsereget vádolja az eltávolításával, híveinek folyamatos, gyakran erőszakos tüntetései politikai válságba sodorták az országot. Videóüzenetében újfent arra szólította fel híveit, hogy tüntessenek az ítélet ellen, mert – mint mondta – ez az egyetlen fellebbezési lehetősége. A 70 éves politikust egyúttal 5 évre eltiltották a közügyektől, így nem indulhat a várhatóan idén ősszel tartandó parlamenti választáson. Sehbaz Sarif miniszterelnök hamarosan feloszlatja a parlamentet, és ügyvezető kormányt nevez ki, amelynek a választások lebonyolítása mellett feladata lesz még, hogy új népszámlálás alapján átrajzolja a választókerületek határait, és végrehajtsa a Nemzetközi Valutaalappal kötött pénzügyi csomag fájdalmas megszorításait.