Gazdaság | 7 nap
Gazdaság 7 nap
Tartalomjegyzék
OTP-EREDMÉNY

Nyereséghozó leányok

Nem sínylette meg az OTP-­csoport a kedvezőtlen gazdálkodási körülményeket. 2023 első felében 577 millrd forint nyereséget termelt, majdnem 200 millrddal többet, mint az első három hónapban, és közel 230 millrddal többet, mint a teljes 2022-es évben – derül ki a friss gyorsjelentésből. Az eredményben szerepel a szlovén Nova Bank, de még kimaradt belőle a frissen szerzett üzbég Ipoteka Bank. A legnagyobb magyarországi pénzintézeti csoport mérlegfőösszege közel 37 ezermillrd forint, a saját tőkéje pedig 3600 millrd. A tucatnyi országban jelen lévő OTP valamennyi lnya nyereségesen működött 2023 első hat hónapjában – még az orosz és az ukrán is, együttesen több mint 50 millrd forinttal. Esetükben a háború kitörése óta az OTP arra is felkészült, hogy le kell írnia őket, bár az alapvető szándéka a működtetésük. Az orosz bankot ráadásul egy tavaly őszi ottani rendelet alapján eladni sem lehet. A háborúban álló felek államaiban lévő érdekeltségek súlya azonban meglehetősen csekély: az oroszé az eszközökben 3,1, a hitelekben 2,4 százalékos, az ukráné pedig 2,6, illetve 1,5 százalékos. Miközben az OTP magyar magjának az első féléves nyeresége majdnem egyharmaddal kisebb, mint egy éve volt, a csoportszintű adózott eredménynek már a 69 százalékát a külföldi érdekeltségek adják; különösen jól teljesített a bolgár, a román és a horvát részleg. A magyar extraprofitadó-szabályok átszabása is kedvez az OTP-nek, az idén 41 millrd forintosra várható ez a teher, jövőre csak 13 millrdosra, és állampapír-vásárlásokkal az is a felére csökkenthető. A lakossági jelzálog- és a kisvállalati hitelek meghosszabbított kamatstopja ugyanakkor a második negyedévben 18 millrdjába került a banknak. A magas kamatszintek Magyarországon visszavetették a hitelkeresletet, az idei év első felében kétharmaddal csökkent például a jelzáloghitelek iránti igény, ugyanakkor erősödik az érdeklődés a zöldkonstrukck iránt. A vállalati hitelezést a Széchenyi-kártya és a Baross Gábor kedvezményes hitelprogramok pörgették, előbbiből 192 millrd, utóbbiból 115 millrd forintnyit nyújtott az OTP. A hitelportfólk minősége sem itthon, sem másutt nem romlott, a valamilyen mértékben kockázatos tartozások aránya a teljes hitelállományban 4,2 százalék, a 90 napon túl késedelmeseké pedig 2,3 százalék. Az orosz és az ukrán lnynál lényegesen rosszabb a helyzet, ott 15,8, illetve 24,8 százalék a problémás kihelyezések súlya, de az idén már ez sem nőtt tovább – az orosz banknál például drasztikusan lpítik a vállalati hiteleket. Az OTP-részvény tőzsdei árfolyama a gyorsjelentés napján elérte az idei maximumát, 14 245 ­forintot. A részvények több mint 86 százaléka kisbefektetők kezében van, öt százaléknál nagyobb pakettet csak a Mol olajkonszern és a Groupama biztosítói csoport birtokol.