BERETTA DEFENSE TECHNOLOGIES: katonai és rendészeti fegyverek
Üzleti tanácsadásra, azon belül reklám- és pr-tevékenységre alapított vállalatot Budapesten az olasz Beretta ipari holding lőfegyverekkel foglalkozó üzletága. A Beretta Defense Technologies Kft. anyacége elsősorban katonai és rendvédelmi szervezetek számára szállít fegyvereket, lőszereket, optikát és ruházatot. Martin Neujahr ügyvezető a HVG kérdésére elmondta, hogy az új társaság koordinálja a Beretta összes márkájának értékesítési csatornáit, valamint marketing- és kutatási tevékenységét. Miután a Beretta Holding tavaly felvásárolt egy olyan svájci vállalatot, a RUAG-ot, amelynek Magyarországon is voltak gyárai, az olasz cégnek tulajdonképpen nem ez az első magyarországi befektetése. A RUAG-é volt a siroki lőszergyár, amely ma már MFS Defence Zrt. néven működik, és tavaly több mint 24 milliárd forint volt az árbevétele. Egerben ugyanakkor egy repülőgépalkatrész-gyár üzemel RUAG Aerostructures Hungary Zrt. néven, amelynek 2022-ben 27 milliárd forint volt a forgalma. Úgy tűnik azonban, hogy ez utóbbitól megválnak az olaszok, legalábbis a Pestolazzi tanácsadó cég július 20-án azt tette közzé, hogy egy német családi vállalat, a Mubea Group megvásárolja a RUAG repülőgépalkatrész-üzletágának németországi és magyarországi egységeit, amelyek az Airbus A320-as kizárólagos beszállítói.