¬ Alkalmat adott belenézni a próbába, mindig ilyen jókedvűen és türelmesen dolgozik?

Vannak azért feszültebb pillanatok, de saját életemben is azt láttam, hogy leginkább a siker és a szeretet motivál. Ha van közös cél, arra fel lehet építeni egy közösséget, ahol megtapasztalják az emberek, hogy többre képesek, mint egyedül. Ilyen közegben nem csak nekem kell megfelelniük a zenészeknek, egymásnak is. Nálunk nincs annál nagyobb szégyen, mint amikor a zenekari társ látja, ha valaki nem készült fel.

¬ Az együttes ügyvezetője is, pedig a piszkos anyagiak intézésétől menekülnek a művészek.

Én kicsit üzletember is vagyok, a zenekar vezetőjeként nemcsak a művészi színvonalért felelek, hanem a muzsikusok anyagi biztonságáért is. Mi vagyunk talán az egyetlen magyar kulturális intézmény, amely a saját bevételből is tudott fizetésemelést adni. Gazdálkodni jó, ha az emberben van tisztesség, cél, hit. Sokat segít az is, ha értjük, hogy egy művészeti produkció nem attól jó, hogy drága.

¬ Mit szól a Zeneakadémia körüli botrányhoz? A miniszter szerint nem elég színvonalas az intézmény, olyan rektort akar ráerőltetni, akit az ottaniak nem szeretnének.

A minisztériumnak nem szükségszerűen kell hogy saját véleménye legyen zenei ügyekben. Feladata van, amihez bizonyos emberek véleményét kéri ki. Kérdés, kiét. Arról lehetne beszélni, hogy szerencsés-e épp az egyik aspiránssal konzultálni, ugyanakkor a zeneakadémiai képzés messze van az optimálistól. Sokszor mondtam, nem zenekari zenészeket, hanem szólistákat képeznek, abból sem a legjobbakat. Nemrégiben azt is többen kimondtuk, hogy a szimfonikus zenekarok nem tudnak felvenni muzsikusokat a Zeneakadémiáról. A rektori pályázat kapcsán érdekek is feszülnek egymásnak. A magyar zenei életnek érdemes lenne megtanulnia, hogy többnyire azért marad alul a politikával szemben, mert a szakmán belül nincs közös nevező.

¬ Tényleg sok szimfonikus zenekar van Magyarországon, mint Demeter Szilárd mondja?

Budapesten tényleg sok a szimfonikus zenekar, különösen azután, hogy – tagadjuk vagy bevalljuk – valamennyien elvesztettük a Covid alatt a közönség egy részét.

¬ Pedig önöket épp azért kritizálja a zenei élet egy része, mert túl populárisak, dzsesszesítették Bartókot, filmzenét, sőt videójátékok zenéit is játsszák.

Igenis nagy jelentőségű volt a gamerkoncertünk, ahol több ezer fiatal ült a nézőtéren! Ez bőven kárpótol azért, hogy a magyar zenei élet sztratoszférájában árulónak tekintenek. A kékszakállú herceg várában pedig egyetlen hangot sem változtattunk meg, csak a mű kommunikációs csatornáját egyszerűsítettük, hogy könnyebben befogadhatóvá tegyük. Bartók örült volna, ha hallja. Akik bírálnak bennünket, a magyar zenei élet felkent és önfelkent korifeusai, szeretnék megőrizni a komolyzenét titoknak, nehezen érthetőnek. Azt ígérik, hogy ha jól viselkedsz, áhítattal hallgatsz, akkor részesülhetsz egy csoda morzsáiból. De ez a hozzáállás a komolyzene végét fogja jelenteni. Mert kezd megszakadni a kapcsolat a klasszikus kultúra és a fiatalok között.

¬ Szükség van még egyáltalán a komolyzenére?

Nem tudjuk, hogy mi a lélek. De az biztos, hogy van bennünk valami, ami érzékeny a világ mélységeire. Ehhez lehet út a vallás vagy a művészet. Ezért van az, hogy akik zenélnek, zenét tanultak, vagy csak szeretik a zenét, lelkileg kiegyensúlyozottabbak és talán boldogabbak is.

¬ Mintha nem lenne jóban a modern zenével. Tévút lenne Kurtág, Ligeti, Eötvös?

Ez így nem igaz. Kétségeim vannak, hogy a kortárs zene önmagát progresszívnek nevező ága vajon fennmarad-e a jövő rostáján. Nem azért, mert jön az Armageddon, hanem mert szembement és megy az európai zene természeti törvényeivel, és egyúttal a magára hagyott közönséggel. Ez a divat azonban fokozatosan múlóban van.

¬ Az ön élete egyfelől türelmes építkezésnek tűnik, másfelől viszont konfliktusok sorozata.

A legutóbbi általános iskolai találkozón egykori tanítónk mindegyikünkről elmondta, milyenek voltunk: engem úgy látott, hogy „az igazság bajnoka” voltam, aki képtelen parancsot teljesíteni. Az ember jelleme nem változik sokat röpke hatvan év alatt. Makacs székely vagyok. Ez a hozzáállás konfliktusokat szült, én voltam az egyetlen, akit tanársegédként kiraktak a Zeneakadémiáról, a kilencvenes években a karmesterversenyen megparancsolták a zsűrinek, hogy a harmadik fordulóban ejtsenek ki, mert veszélyes vagyok a magyar zenei életre.

¬ A Dohnányi Zenekar nagyon nehéz időszakokat élt át a kilencvenes években, állandó anyagi gondokkal küszködtek. Megérte a sok küzdelem?

Így a hetven torkában kimondhatom, hogy létrehozó ember vagyok. A kórussal a nyolcvanas években szédületes sikereket értünk el. Próbáltam megreformálni a kórusversenyeket, ezért létrehoztam 1987-ben a Budapesti Nemzetközi Kórusversenyt, ami sokkal humánusabb, a sikerélményre koncentrál, ahonnan senki sem megy el üres kézzel, megalázottan. Szerte a világban kiátkoztak érte, ma a kórusversenyek nyolcvan százaléka így működik. Létrehoztam az Énekel az ország mozgalmat. A Dohnányiban is voltak mélypontok, 1992-ben ki is léptem, nem pályáztam a karmesteri posztra, de a zenekar két tag kivételével mégis engem választott. Amit létrehoztam vagy átvettem, működik ma is. ¬ Hamvay Péter