vezető szerkesztő
Fülszöveg
Tartalomjegyzék
Nagy Gábor

Azördögűző

A világ akkor tudta meg, hogy a démon bárkit kinézhet magának – állapítja meg e héten Szellem rovatunk cikke, megemlékezve William Friedkinről, s Az ördögűző című 1973-as horrorfilmjéről. Az Orbán-kormány propagandájában éppen Magyarországot nézte ki magának a szinte Sátánként beállított Soros György, aki ellen 2017-ben indítottak mindent elsöprő ördögűző kampányt, azzal az óriásplakátokon sulykolt üzenettel: „Ne hagyjuk, hogy Soros nevessen a végén!” Most szomorú – sőt letargikus – vélemények szerint Orbán Viktor érezheti, hogy ő nevet a végén, miután a Sorostól a Nyílt Társadalom Alapítványok (OSF) irányítását átvevő kisebbik fiához, Alexhez kötött terv értelmében a szervezet kivonulna Európából. Egyelőre csak a kormánypárti véleményvezérek ülnek tort, Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója, megszálló csapatokra utalva, még távolinak látta, hogy „az utolsó Soros-katona is elhagyja Európát és Magyarországot”.