Középpont Média: fapadosból fideszes

Várhegyi Attila volt Fidesz-pártigazgató felesége, Várhegyiné Fekete Marianna beszállt Váradi József médiacégébe. A fapados légitársaság alapítója és elnök-vezérigazgatója továbbra is tulajdonos a kft-ben, ahogy Őszy Tamás tulajdonjoga sem szűnt meg, ám a vállalat jegyzett tőkéje 3 millió forintról 60 millió forintra emelkedett. Váradi József ugyanakkor átadta az ügyvezetői posztot a vele egy lakcímre bejelentett Váradi Cintia Dorottyának. A Középpont Média Hírszolgáltató és Műsorgyártó meglehetősen jövedelmező cég, az elmúlt három évben az árbevétele 350–400 millió forint között mozgott, és mivel kiadása nem igazán keletkezik, adózott profitja – amelyet a tulajdonosok évről évre kivettek osztalékként – az árbevételtől csak 50-60 millió forinttal marad el. Várhegyiné Fekete Mariannának egy másik cégben van többségi tulajdonrésze: a férje vezette pm018 Kft. vásárolta meg 2020 elején az állami vagyonkezelő licitjén a Hollóházi Porcelánmanufaktúrát, amelynek mind a mai napig tulajdonosa. A kft korábban Prestige Média néven működött, a 2010-es évek elején arról híresült el, hogy sorra húzott be megrendeléseket állami és önkormányzati szereplőktől.