hvg-ténytár
Magyar demográfia: a csoda elmaradt
„A demográfiai kérdések legjelentősebb nemzetközi stratégiai fóruma” – így harangozza be a szeptember 14. és 16. között megrendezésre kerülő Budapesti Demográfiai Csúcsot az esemény honlapja. „A világ egyik leginnovatívabb modellje” – értékeli ugyanitt Novák Katalin államfő azokat a családügyi támogatásokat, amelyek részben saját korábbi, miniszteri működése idején épültek ki, és amelyeknek a rendezők várakozása szerint hatvan országból járnak majd a csodájára politikusok mellett szakemberek és egyházi méltóságok. (Ennek megfelelően csak a szervezés előkészítésére 4,8 milliárd forintot irányzott elő a kormány.) Az államfő állítását azonban némileg árnyalják a magyarországi demográfiai folyamatokról megjelent legfrissebb KSH-adatok.