¬ Miről szólt az, amikor a vb-döntő előtt a medence partján magányosan a vizet simogatta?

Mély kapcsolatom van a vízzel, a Halak jegyében születtem, a négy alapelem közül ehhez kötődöm a legjobban. Megpróbáltam ugyanazt az érzést visszahozni, mint amikor úszom, a megnyugtató összekapcsolódást, ahogy kimossa belőlem a negatív érzelmeket. Nyilván a záróakkord, a befogadás teszi teljessé a kört, amikor egy döntő a vízbe dobással ér véget. De a két momentum között szinte fényévnyi távolság van.

¬ Hogy szippantotta be a sportág?

Ültünk anyukámmal a 47-es villamoson, láttuk a KSI hirdetését, kis karikákban a különböző sportágakkal, alattuk a helyszín. Valamit félrenéztünk. Birkózni szerettem volna, de a Népstadion helyett a Komjádiba mentünk. Az edző hölgy mondta, hogy kedves anyuka, ha már itt vannak, nézzük meg a gyerek vízfekvését, ki tudja. Alsónadrágban beraktak a vízbe, és azt mondták, fantasztikus, ha nem vesznek fel birkózónak, jöjjünk vissza. Egy-másfél évig úsztam, de nem haladtam, nem is szerettem. Átkerültem a vízilabdázókhoz. Közben anyuékkal elolvastuk a Medencék, gólok, pofonok című könyvet, szétnevettük magunkat, fantasztikusan jó közegnek festette le az uszodát. Már lemenni is kicsit olyan volt, mintha ennek a könyvnek lennék valamiféle külső megfigyelője. Aztán ez valahogy átfolyt a létembe.

¬ Benedek Tiborral hogy lettek barátok?

A fanatizmusunk révén kapcsolódtunk, mindig ugyanúgy este 8-kor indultunk haza az uszodából. Aztán az úttörő-válogatottban egy szobába raktak minket. Egymásra találtunk ebben a kamaszos, energiával túltöltődött korban. Nagyon jól fogadtuk egymás őrületeit, századszor is röhögött azon, hogy kihúztam alóla a lepedőt. Vagy volt a fájdalomteszt, amikor egymás karjába kellett harapni, melyikünk bírja tovább. 21 másodperccel én nyertem. De fél évig nem éreztük azt a foltot a karunkon, mert annyira szétharaptuk egymást. Athénban voltunk a válogatottal, a szálloda ablakából láttuk az Akropoliszt. És akkor mondtam, most az a feladat, hogy légvonalban oda megyünk, mindegy, mi van előttünk, átmászunk, nem kerülgetünk. Volt, hogy kutyák kergettek minket, de eljutottunk az Akropolisz alsó sziklájáig. Másztunk még egy darabig, már vaksötétben.

¬ A Rákócziba is együtt jártak, de ön végül a Kölcseyben érettségizett. Miért?

Tizenvalahányan voltunk vízilabdázók az osztályunkban, kezelhetetlen brigád. De én saját jogon rúgattam ki magam: önállóan próbáltam kísérletezgetni a kémiaszertárban, ami valahogy nyitva maradt. A durranógáz próbája megvan? Sósav, cink, gázfejlesztő lombik... De ez nem pukkant, hanem felrobbant. Meg volt egy másik fegyelmezetlenség, aminek az lett a vége, hogy eltanácsoltak, szigorított fegyelmi, rovó. Mindig mondom a gyerekeimnek, ha ezt elérik, akkor apa büszke lesz. A mindenféle intőkkel hagyjanak békén, mert az semmi.

¬ A Sydney-ben győztes válogatottnak ön volt játékosként a vezére, akkoriban kezdtek el szeretettel teli férfiközösségről, harcosokról beszélni. Amit edzőként, szövetségi kapitányként csinál, még onnan hozza?

Tízévnyi edzősködés kellett ahhoz, hogy abból, ami játékoskoromban működött, át tudjak hozni valamit erre az oldalra. Amit talán harci spiritualitásnak neveznék. Anno idősebb játékosként markánsabb szerepbe kerültem a csapaton belül, és nagyon könnyű volt átadni információkat. Aztán átálltam a „sötét oldalra”, edző lettem. Nem negatív figura vagy, de azért ott a kezedben az ostor. Te vagy, aki széthajt, megterhel. Amúgy én a humán szigor elvét vallom. Edzésen dolgozni kell, ugyanakkor fontos az emberi, emocionális része is, hogy ki hogyan tudja a saját határait átlépni – megérezni, hogy ehhez kinek mire van szüksége. Ordításra, biztatásra vagy dicséretre. Hiszek abban, hogy ha valaki jól dolgozott, akkor napi szinten akár többször is megerősítsem. Ezek a legnagyobb játékosoknak is kellenek.

¬ Emlékezetes kép az idei vb-döntőről, ahogy a büntetők előtti megbeszélésen összekapaszkodik a csapat és a stáb. Ez ösztönös volt vagy tudatos?

Ösztönösen körbe akartam ölelni őket. Azzal az energiával, amim van, a védő szeretettel, hogy bármi történik, itt vagyok, itt vagyunk, megcsináljuk! Az érintés egyébként is megnyugtató dolog, és lehetőség is erőteljesebb energiaátadásra, -cserére. Összeköt.

¬ Hogyan tudta a sok nagy egót egy irányba terelni, amikor átvette a csapatot tavaly?

Olyan ez, mint amikor sok faágat összetekerünk. Ha nincsenek összefűzve, csak egy gallycsomód van, ami az első nehéz pillanatban, az első vesztes meccs után széthullik a francba. Így inkább be se menjünk a vízbe, mert nem lesz belőle semmi. Nekem arról kellett őket meggyőznöm – mert korábban ezt láttam a legkomolyabb problémának –, hogy az emberi kapcsolatokon dolgozzunk. Ennek része volt az is, hogy megértsék, mit jelent biztonságos környezetben létezni. Amikor tudod, hogy nem árulnak el, nem szúrják beléd a kést.

¬ A vb-győzelem kapcsán mikor jutott eszébe először Tibor?

Ő a mindennapjaim része, folyamatos belső dialógusban vagyok vele. Az életem része. Tibor nem távozott el tőlem, belőlem, mindig ott van a fejemben, hogy mit mondott, mikről beszélgettünk, mit mondana most, hogy büszke lenne rám, hogy fölhívna telefonon. ¬ Simon Andrea