Alakatnyitja

Tagadhatatlanul kiskaput hagyott az Európai Unió Tanácsa azoknak, akik zár alá vett orosz vagyonokkal akarnának üzletelni. Tavaly decemberben egy rendeletmódosítással tíz orosz nagybank, köztük a Szberbank esetében is lehetővé tette, hogy a szankciók ellenére az orosz tulajdonosok bizonyos körülmények között hozzájussanak vagyonuk egyes részeihez. A Szberbanknál ez azt jelentette, hogy ha 2023. június 17-éig eladja valamely európai uniós tagállamban lévő érdekeltségét, akkor cserébe pénzhez vagy egyéb gazdasági erőforráshoz juthat. Ezt használta ki Stephan Zöchling osztrák üzletember. Ő nem csupán Oroszországban élt egy ideig, hanem Oleg Gyeripaszka orosz oligarchával is üzletelt, akinek érdekeltsége van egyebek mellett az osztrák Strabag építőipari cégben is, egyszersmind közel áll Vlagyimir Putyin orosz elnökhöz.

A Profil című osztrák portál oknyomozó újságírója megszerezte az eredeti dokumentumokat, azok szerint a Zöchling által megvásárolt bank a tranzakciót követően mindössze egy üres csigaház lett, hiszen a tényleges értéket képviselő vagyonelemek kikerültek belőle. Maga az adásvételi szerződés is inkább tekinthető a tulajdonos és leányvállalata közötti vagyonátcsoportosításnak, semmint adásvételnek. A vevőt ennek ellenére nem kell sajnálni, mivel a végelszámolásban a még fel nem mért vagyon őt illeti meg. Előreláthatólag nem kis összegről van szó, mert a tranzakció után fennmaradó érték is jelentős. Júniusban a Sberbank AG teljes vagyona 300–360 millió euró között mozgott – az nem derült ki, hogy ezen belül a magyarországi leányvállalatot mennyire értékelték.

Ezen a ponton lép be a képbe az ugyancsak osztrák Raiffeisen Bank. Ez egyike azoknak a nyugati befektetőknek (lásd Kölcsönösen kozmetikáznak című írásunkat), amelyeknek gyakorlatilag befagytak az oroszországi érdekeltségei, hiszen bár működhetnek ott, sőt komoly haszonra is szert tehetnek, ahogy ez a Raiffeisennel is történik, de nem hozhatják ki onnan a profitjukat. Ezek a vállalatok egyrészt morális nyomás alatt vannak, hogy ne üzleteljenek az oroszokkal, másrészt ha mindegyikük csapot-papot Oroszországban hagyna, annak a veszteségeit az európai gazdaság, az európai fogyasztók is megsínylenék. Az orosz pénzügyminiszter-helyettes a napokban ismét kijelentette, hogy „kemények leszünk a külföldi bankok elengedésében, és ez az orosz eszközök befagyasztásának feloldásától fog függeni”. Mint arról a Profil beszámolt, a Sberbank AG-re volt egy másik osztrák vételi ajánlat is, amelynek az volt a lényege, hogy az orosz Raiffeisen vagyona a Szberbankhoz, az akkor még orosz tulajdonú Sberbank AG pedig az osztrák Raiffeisenhez került volna. Ezt a lehetőséget azonban a moszkvai Szberbank végül nem fogadta el, és helyette Zöchling lett a vásárló. Ezzel együtt nagyon valószínű, hogy a tavaly decemberi uniós rendelet éppen az ilyen alkuknak ágyazott meg, amikor európai érdekeltségek visszaszerzéséért cserébe az egyes országok hatóságai eltekinthetnek a szankciós zárlattól. És ilyenkor előfordul, hogy az oroszok jobban taktikáznak.

Ügyesen menekülnek előre a szankció sújtotta orosz üzletemberek, legyen szó akár elvesztett nyugati partnereik pótlásáról (lásd Körös-körül című cikkünket a Világ rovatban), akár új piacok szerzéséről. A feleségén keresztül Putyin elnök pártjáig is elérő orosz oligarcha, Alekszej Szagal például gyors egymásutánban három nyugati márka gyártókapacitását is felvásárolta Oroszországban, és az egyik ügyletben még egy magyar érdekeltsége is cserealapot képezett. Egy évvel ezelőtt Szagal cége, az Arnest Group megvásárolta az amerikai Ball Corporation oroszországi italcsomagoló üzletágát 530 millió dollárért, a tavasszal megállapodott az Oriflame svéd kozmetikumgyártó oroszországi üzemének felvásárlásáról, a nyár végén pedig a söripari Heineken hét ottani gyárához jutott hozzá jelképes összegért, elvileg egy euróért. Az Arnest az elmúlt 20 évben megtízszerezte gyártókapacitását az aeroszoliparban, így Oroszországban az ukrajnai háború kirobbanásakor a hajtógázokkal töltött palackoknak már a felét ő állította elő, és az európai piacon is 7 százalékos volt a részesedése. Éppen a háború kitörése előtti pillanatban, 2022 januárjában jelentették be, hogy az Arnest a magyar állam 7 milliárd forintos támogatásával gyárat hoz létre a Miskolc melletti Alsózsolcán, ami jó alap lett volna a további nyugati expanzióhoz. Egy év múlva azonban kiderült: ez a magyarországi telephely és a magyar támogatási ígérvény remek alkupozíciót jelent Szagalnak, hogy megszerezze az Oriflame Oroszországban rekedt jószágait. Így a svédeknek lett egy készülő gyártókapacitásuk Magyarországon, az Arnest pedig hozzájutott a svédek oroszországi vagyonához.

Elvileg még ennél is nagyobb fogás a Heineken oroszországi gyárainak megszerzése – igaz, sokan hozzáteszik, hogy a receptúra nélküli technológia és az 1800 dolgozó önmagában még nem jelenti azt, hogy az új tulajdonos haszonnal tudja működtetni a hét üzemet. A holland vállalatot ugyanakkor folyamatosan kritizálták, hogy húzza-halasztja az oroszországi kivonulást. Annak ellenére, hogy a Heineken az elsők között, már 2022 márciusában jelezte visszavonulási szándékát, konkrét lépéseket nem tett, helyette inkább az orosz bürokráciát hibáztatta. Ha el is tekintünk attól a ténytől, hogy a kivonulás több mint másfél évig tartott, a cég őszinte igyekezete akkor is több szempontból kétségbe vonható. Hiába hangsúlyozta a vezérigazgató az eladásról szóló közleményében az 1 eurós vételárat, állítását árnyalják az eladás feltételei. A vevő Arnest ugyanis kötelezettséget vállalt arra, hogy az italmárka oroszországi üzletágának mintegy 100 millió eurós vállalatközi tartozását megtéríti, ráadásul a holland cég további hat hónappal meghosszabbította az Amstel márkarészleg oroszországi működését. Fordítva sült el az a befektetők megnyugtatására szánt állítás is, miszerint a Heineken 300 millió euróra becsült vesztesége „elenyésző” a teljes pénzügyi év számaihoz képest. Ha a kivonulás következménye elenyésző, akkor miért piszmogtak vele ennyi ideig?

A válasz persze sokkal összetettebb, és ezt a magyar vállalatok is érzékelik. Elég csak az OTP Bankra gondolni, amely hasonló helyzetben van, mint például a Raiffeisen. Az OTP oroszországi eszközállománya a csoport egészén belül alig több mint 3 százalék, viszont a vállalat idei első féléves eredményéhez az orosz filiálé egymaga 33 milliárd forint adózott eredménnyel járult hozzá.

Azokon a nemzetközi (szégyen)listákon, amelyek azt sorolják, hogy az egyes országokból mely üzleti érdekeltségek tartják fenn oroszországi jelenlétüket, természetesen Magyarország is szerepel, legyen szó akár a Kijevi Közgazdasági Iskola Leave Russia kiadványáról, akár az amerikai Yale Egyetem lajstromáról. Állandó szereplő a Mol és az állami MVM gázimportőre, az MVM CEEnergy is, amelyeknek a tevékenysége – az olajembargóra kapott mentességnek köszönhetően – önmagában azt eredményezte, hogy az Európai Unióban 2023 júniusára (Hollandia után) Magyarország lett az orosz áruk második legnagyobb importőre. A francia Framatome egyenesen a magyar kivételezésre hivatkozva utasította vissza, hogy kivonuljon az orosz piacról. Pikáns az állami hadiipari járműgyártó, a Rába megjelenése is ezeken a listákon, még akkor is, ha a magyar gyártónak, állítása szerint, elenyésző az oroszországi jelenléte, és ez valószínűleg így is van, hiszen partnere, a Kamaz az összeomlás szélére került, miután elveszítette nyugati beszállítóit.

A listák önmagukban amúgy sem biztos, hogy pontos mércéi a szankciók tiszteletben tartásának. A Magyar Suzuki tavaly márciusban az elsők között jelentette be, hogy elhagyja az orosz piacot, és lemond az évente néhány ezer autó ottani eladásáról. A japán Suzuki viszont ódzkodik a kivonulástól, és egyelőre csak az alkatrészeket, de a későbbiekben az autókat is az orosz piacon akarja tartani. Eközben a Magyar Suzuki, az Európai Unión kívül, jelentősen tudta növelni az ázsiai eladásait is.