Olvadóremények

Földes András

Néhány éve hegymászóként a francia Alpok 3–4 ezer méteres csúcsai közt jártam. Egy nyolcvanas évekbeli leírás alapján próbáltuk megtalálni azt a sziklafalat, amelyen fel szerettünk volna mászni. De hiába bolyongtunk a szikrázó gleccserből kiemelkedő, cukorsüvegre emlékeztető sziklatornyok közt, egyetlen környező csúcsra sem illett a leírás. Míg végül felpillantva rádöbbentünk: jó helyen állunk – csak éppen ötven méterrel alacsonyabban. Ennyivel voltak feljebb azok a sziklaformák, amelyeknek a leírás alapján a felszín közelében kellett volna lenniük. Ennyi jég olvadt el a gleccserből azóta, hogy a kalauz elkészült.

Ekkor figyeltem fel azokra a döbbenetes változásokra, amelyek magasan a hegyek között zajlanak.

A klímaváltozás elleni küzdelem egyik sarokpontja, hogy a globális átlaghőmérséklet ne emelkedjen 1,5 Celsius-fokkal az iparosodás előtti szint fölé. Az átlagember számára nagyjából itt alszik ki a klímaváltozás elleni harc lángja. Lehet magyarázni, hogy a másfél fok feletti hőmérséklet-növekedés, amely egyébként már elkerülhetetlen, milyen változásokat okoz a Föld egyes régióiban. Ezek a nüanszok legfeljebb intellektuálisan rázzák meg az embert. Saját környezetünkön – egyelőre – kevés nyomot hagynak a drámai folyamatok.

A Föld magasan fekvő régiói azonban úgy működnek, mint egy jelzőrendszer. Ezekben a nehezen megközelíthető zónákban nem műszerek finom beosztásai jelzik a problémát, hanem tömbháznyi méretben mutatkozik meg az, amit máshol elfednek az összetett viszonyok. A magashegységekben tízemeletes házaknak megfelelő jégtömegek olvadnak el, egyetlen emberi élet alatt belátható időtávban.

Ekkor indultam el, hogy kamerámmal is rögzítsem a nehezen megközelíthető régióban zajló környezeti változásokat. Amikor pedig leültem, hogy a nemzetközileg elismert glaciológussal, Heidi Sevestrével elemezzük a helyzetet, nyilvánvalóvá vált: a gleccserek olvadása közvetlenül hat ránk itt, Magyarországon is. ¬ földes andrás