Kiskanállal eszik

Nem is különböznek annyira a hétköznapi halandóktól az „átlagmilliomosok” (forintban: milliárdosok): ők is fontosnak tartják a munkamorált és az észszerű fogyasztást, mint sokan mások. Ezt szűrték le a Politix című francia társadalomtudományi folyóirat pénzzel foglalkozó számában megjelent kutatások. Rachel Sherman negyven New York-i milliomost keresett fel kérdéseivel, míg Lorraine Bozouls Párizs környéki elit negyedek tehetős családjai közül választott ugyanennyi interjúalanyt (Franciaországban él az Egyesült Államok és Kína után a legtöbb milliomos). Az amerikai–francia szociológuspáros kifejezetten olyanokat faggatott pénzköltési szokásairól és lakhatási körülményeiről, akik a hírekben szereplő szupergazdagoknál és a bulvárcelebeknél kevésbé vannak reflektorfényben, ám vagyonuk révén jelentős befolyással bírnak a politikai és a gazdasági életre. Kiderült: az átlagmilliomosok fontosnak tartják, hogy keményen dolgozzanak, akár a szakmájukban, akár a háztartásban, és boldogulásuk során igyekeznek minél kevésbé támaszkodni örökölt javaikra. Másrészt fogyasztásukban visszafogják magukat, nem szégyellnek „lehajolni” a vásárlási kedvezményeket biztosító kuponokért, nem cserélik le „öregecske” autójukat, ha még rendben működik, és ők is hitelért folyamodnak ingatlanvásárláskor. A Le Monde-ban ismertetett kutatás készítőinek feltűnt, hogy ebben a körben a kapitalizmus protestáns etikájához a katolikus gyökerű családok is tartják magukat.