Világ Kontúr
Eszter Hajut: popsztárból legfelső bíró

Wikimedia Commons
Szétveri az igazságszolgáltatást és aláássa a demokráciát – figyelmeztette Benjamin Netanjahu kormányát még januárban Eszter Hajut, az izraeli legfelső bíróság elnöke, amikor a legutóbb hivatalba lépett koalíció bejelentette az igazságügyi rendszer átalakításának tervét. Most eljött az igazság pillanata, hiszen a legfelső bíróság a múlt héten elkezdte tárgyalni a csomag időközben elfogadott első törvényével szemben indított kereseteket. A megtámadott jogszabály értelmében a testület többé nem bírálhatná felül a parlament által hozott törvényeket. A döntésben komoly szerepe lehet a 70 éves jogász asszonynak.