Rövid távú előnyök, hosszabb távú kockázatok

Japán kutatók honfitársaikat vizsgálva erősítettek meg egy állítást: a bármilyen irányban szélsőséges szénhidrát- és zsírfogyasztási szokások magasabb halálozási kockázattal járnak. Nem mindegy azonban, hogy nőkről vagy férfiakról van szó. A Nagojai Egyetem Orvostudományi Karának kutatói kilenc éven át végeztek követéses felmérést 35 ezer férfi és 46 ezer japán nő bevonásával. A napi szénhidrát-, zsír- és összenergia-bevitelt kérdőív segítségével becsülték meg. A szénhidrát- és zsírbevitel minőségét is értékelték (a finomított, illetve csak minimálisan feldolgozott szénhidrát, valamint a telített, illetve telítetlen zsír bevitelét figyelve), hogy minél pontosabban fel tudják mérni az elfogyasztott élelmiszer minőségének kapcsolatát a halálozási kockázattal. Azt találták, hogy azoknál a férfiaknál, akik a teljes energiabevitelük 40 százalékánál kevesebbet nyertek szénhidrátból, az átlagosnál jelentősen nagyobb a daganatos megbetegedések miatti és a bármilyen egyéb okból bekövetkező halálozás kockázata. Ez attól függetlenül érvényes, hogy ezen belül milyen arányban fogyasztottak finomított, illetve csak minimálisan feldolgozott szénhidrátot. A nőknél viszont éppen fordított a helyzet: akiknél több mint 65 százalék volt a szénhidrátbevitel, azoknál megnőtt az általános halálozási kockázat. Akárcsak a férfiak esetében, náluk sem találtak egyértelmű összefüggést a finomított, illetve a csak minimálisan feldolgozott szénhidrát fogyasztása és a halálozás között. A zsírbevitelt vizsgálva azt tapasztalták, hogy azoknál a férfiaknál, akiknél a teljes energiabevitel több mint 35 százaléka zsírból adódott, nagyobb volt a rákkal összefüggő halálozás veszélye. Azt is megállapították, hogy a telítetlen zsírok elégtelen bevitele is káros. Ezzel szemben nem találtak bizonyítékot arra, hogy a magas zsírbevitel befolyásolná a nők élettartamát. Ezek a megfigyelések különösen fontosak annak tükrében, hogy a szénhidrát- és zsírszegény étrendet nagyon sokan olyan fogyókúrás módszernek tartják, amely az egészségnek is használ. A japán tanulmány szerint viszont egyáltalán nem biztos, hogy a szénhidrát- és zsírszegény étrend megfelelő stratégia, mivel ezek rövid távú előnyeit esetleg felülírhatják a hosszú távú kockázatok. Az eredmények azt sugallják, hogy mindenkinek alaposan meg kell fontolnia, miként állítsa egyensúlyba az étrendjét, és kerülni kell a szélsőségeket.