A Vas Felikszként emlegetett bolsevik forradalmár 1877-ben született az Orosz Birodalom területén lévő Dzerzsinovo uradalomban, lengyel kisnemesi családban. Tizenéves korában katolikus pap akart lenni, de a helyi pap lebeszélte róla – mondván, a fiatalember nagyon szereti a lányokat. Így az érdeklődése hamar a politika felé fordult. 1894-ben középiskolásként csatlakozott egy szociáldemokrata csoporthoz, egy év múltán az illegalitásban működő baloldali párt tagja lett.
A politikának szentelte az életét, otthagyta az iskolát, és a mai Litvánia területén megszervezte egy szociáldemokrata lap kiadását. A cári hatóságok többször is száműzték, de ő mindig megszökött, s részt vett az 1905-ös oroszországi forradalomban. Összesen 11 évet töltött börtönben, illetve száműzetésben, emiatt az egészsége megromlott, többek között tbc-s is lett. Az 1917-es bolsevik forradalom idején a felkelők egyik vezetője volt, embereivel elfoglalta a szentpétervári főpostát. Vlagyimir Iljics Lenin 1918-ban bízta meg a titkosszolgálat, a Cseka létrehozásával, de miközben azt működtette, harcolt a polgárháborúban, és közreműködött például Moszkva védelmének megszervezésében, majd az ukrajnai bolsevikellenes felkelések leverésében.
A bolsevikok polgárháborús győzelme után – még mindig a titkosszolgálat vezetése mellett – Dzerzsinszkij árvaházak tucatjait hozta létre a háborúban szüleiket elvesztett gyerekek elhelyezésére, és részt vett a közlekedési hálózat helyreállításában és fejlesztésében is. A sport is részben az ő reszortja volt, Cseka-főnökként alapította meg a mai napig működő Dinamo egyesületet. A Lenin által meghirdetett új gazdaságpolitika (NEP) híve volt, s hiába figyelmeztették az orvosai, hogy az egészsége romlik, ő éjjel-nappal dolgozott. 1926. július 20-án egy értekezleten a pártegységről szóló vitában dührohamot kapott, és három órával később szívrohamban meghalt. Akadnak olyanok is, akik szerint párton belüli ellenfelei „szúrták szíven”. A mai orosz történetírás annak ellenére csinált belőle hőst, hogy a manapság nem szívesen emlegetett források szerint fanatikus ember volt, akit nem érdekelt, hogy hány embernek kell meghalnia, csakis a cél elérése lebegett a szeme előtt. „A szerelem miatt nem ültetünk le senkit” – idézik a mai beszámolók Dzerzsinszkijt, aki ezekkel a szavakkal magyarázta, hogy 1920-ban kiengedte az irkutszki börtönből a talán legismertebb fehér hadvezér Kolcsak tábornok szerelmét, Anna Tyimirjevát.
Dzerzsinszkij felesége, az 1968-ban elhunyt Szofija Muskat is forradalmár volt, ő később az oktatási minisztériumban dolgozott. 1911-ben a varsói női börtönben született fiuk, Jan katonai akadémiát végzett, és 1960-ban bekövetkezett haláláig a kommunista párt apparátusában tevékenykedett.
