FOCUS-PORT: selyemzsinór helyett selyemút

Tovább erősödik a lélegeztetőgép-bizniszből ismert kínai vállalkozásnak, a Cecz Közép-európai Kft.-nek, illetve a korábbi Innovációs és Technológiai Minisztérium volt államtitkárának, Gazsó Balázsnak a kapcsolata. Gazsó államtitkári megbízatása ugyan 2022-ben megszűnt, de 21 milliós végkielégítése mellett az is vigasztalhatja, hogy már a második Cecz-leányvállalatban kapott vezérigazgatói pozíciót: először a SinoWa International vezetője lett, amelyet a Tiborcz István többségi tulajdonában álló Waberer’sszel együttműködésben alapítottak, most pedig a Focus-Port Zrt.-é. Az új cég magyar társtulajdonosa az Illés Tamáshoz tartozó MMV Magyar Magánvasút Zrt. A Habony Árpád és Hernádi Zsolt üzleti köreihez köthető Illés az elmúlt években tekintélyes fuvarozási vállalatcsoportot épített fel, és a kormánynál kilincselt egy tanulmánnyal, hogy miként lehetne újraépíteni a MÁV egykori cargopiacát. A Cecz más területen is erősít: Vácott egy úgynevezett okosraktárat épít 25 milliárd forintból, amelynek célja – Varga Mihály pénzügyminiszter bejelentése szerint – a kelet-közép-európai régió és Kína közötti kereskedelem fejlesztése. A leányvállalatok alapítása egybevág a kínai akkumulátorgyárak magyarországi terjeszkedésével.