Igazolatlan hiányzás

„Azért vagyunk itt, hogy szolidaritásunkat és támogatásunkat fejezzük ki az ukrán nép mellett” – írta Josep Borrell, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője X-en (korábban Twitter) Kijevből, ahová az összes uniós ország külügyminiszterét meghívta. Szijjártó Péter – aki a háború kitörése óta nem járt az ukrán fővárosban – ezúttal is kihagyta a lehetőséget, helyette „az infláció elleni küzdelem jegyében” a német ThyssenKrupp AG ipari mérnöki és acélgyártó multicég képviselőit fogadta Budapesten. A kijevi tanácskozás jelentőségét az adta, hogy a diplomáciai vezetők először gyűltek össze egy EU-n kívüli országban. S bár kétségtelen, hogy – mint a magyar külügy érvelt – a találkozóról mások is hiányoztak, a lett, a lengyel és a svéd külügyminiszter korábban már számos jelét adta, hogy az orosz–ukrán háborúban egyértelműen a megtámadott oldalán áll.