¬ Mennyire fordult fel az élete Nobel-díjasként, és mikor fog vajon helyreállni?

Aznap este 11 felé belenéztem az üzenetekbe, gondoltam, párra válaszolok, aztán hajnali fél négy felé rájöttem, hogy nem jutok a végére. Bevallom, nagyon jólesett. Remélem, hamar vége lesz a felhajtásnak, de Theodor Hänsch kollégám szerint hiú reményekben ringatom magam.

¬ Mire jó a Nobel-díj? A vele járó pénzre, úgy tűnik, nem szorul rá, mert nagy részét az ön által alapított, ukrajnai fiatalokat segítő Science 4 People egyesületnek adja.

Az ukrajnai háború kitörésekor arra gondoltam, hogy a határon segítek a menekülteknek, de láttam, hogy ez jól működik sok remek honfitársamnak köszönhetően. Inkább használtam a nemzetközi kapcsolatrendszeremet, hogy segítsük a menekült és a kárpátaljai fiatalokat. Tanszereket veszünk, a tanárok fizetését egészítjük ki, összegyűjtöm a Max Planck intézetekben a régi elektronikai eszközöket, és kiviszem Kárpátaljára. Hogy a Nobel-díj az elismerésen kívül mire jó, nem tudom, de ha a belőle származó előnyöket jó ügy szolgálatába állíthatom, akkor gátlástalanul megteszem.

¬ El tudja magyarázni kutatása lényegét, hogy miért is kell ilyen gyorsan dolgozniuk?

Képzelje el, hogy egy puskalövedéket akar lefotózni, amint az a falba fúródik. Ha a lövedék a saját hosszát 2 mikroszekundum alatt teszi meg, akkor maximum egy mikroszekundumnak kell lennie a záridőnek, hogy a képen a lövedéket ne kétszer akkorának lássuk, mint valójában. Az elektron viszont a mikroszekundum milliárdodrésze alatt eljut a molekula egyik végéből a másikba. Ezt a mozgást csak rövid fényvillanásokkal tudjuk „pillanatfelvételeken” megörökíteni.

¬ Mikor derült ki, hogy kiemelkedőek a képességei?

Sosem éreztem kiemelkedő képességeket magamban. Célok eléréséért viszont szinte bármilyen áldozatra képes vagyok. A kiemelkedő képességekre sokkal jobb példa azé a belga fiúé, aki 12 évesen kezdte el nálam a doktorit. Fél év után mégis elváltak az útjaink, mert nem tudta elfogadni azt, hogy ha egy területen áttörést akarunk elérni, döntenünk kell, és csak azokkal a dolgokkal foglalkozzunk, amelyek a célok eléréséhez feltétlenül szükségesek.

¬ A döntés ezek szerint a legnagyobb kihívás a pályáján?

Amióta Németországban vagyok, már nincs időm a konkrét kutatásban részt venni, ezért ha lemegyek a laborba, igyekszem elkerülni a gépeket, nehogy kísértésbe essek és valami kárt tegyek. Ehelyett ötletekkel próbálok az előrehaladáshoz hozzájárulni. A munkám legfontosabb része valóban a döntés. Hogy jó-e az út, az irány, vagy változtatásra szorul. Az utóbbi rendkívüli körültekintést igényel, hiszen egy irányváltás azzal járhat, hogy munkatársak addigi munkája lenullázódik.

¬ Ön többször kijelentette, hogy a karrierjét az egyik tanára indította el. Bizonyára tudja, hogy idehaza a tanárok anyagi és erkölcsi megbecsülése a mélyponton van.

Bízom abban, hogy a döntéshozók tudatában vannak, mi forog kockán. Ha a kórházakban nem a legrátermettebbek gyógyítanának, az egészségünk látná kárát. Ha nem sikerül késedelem nélkül a tanári szakma megbecsülését helyreállítani, a jövőnk látja a kárát.

¬ Megjelentek olyan vélekedések, hogy önt és Karikó Katalint is elüldözték Magyarországról. Igaz ez?

Nem tudom, Katalin esetében így volt-e, az én esetemben semmiképp. A nyolcvanas évek kutatásfinanszírozása nem tett lehetővé nemzetközileg versenyképes lézerkutatást Magyarországon. Két út állt előttem: vagy itthon maradok, és középszinten dolgozom, vagy elmegyek olyan helyre, ahol a szükséges eszközök rendelkezésre állnak. Aki igazi kutató szeretne lenne, annak törekednie kell arra, hogy azt az élvonalban tehesse, ezért akkor nem volt más választásom.

¬ Mára javult a helyzet?

Alapvetően. Bár még jócskán maradt behoznivaló Nyugat-Európa kutatási „nagyhatalmaihoz” képest, de nem az ottani forrás tizede, huszada, mint az én időmben, hanem inkább a harmada-fele áll rendelkezésre. Ez már megnyitja a lehetőséget a versenyképes kutatásokra a források megfelelő koncentrálásával kiválasztott területeken. A nemzeti laboratóriumok rendszerének létrehozása jó példa és jó stratégia erre, hiszen azokra a területekre fókuszál, ahol a nemzetközi szintű kutatások alapvető infrastrukturális és személyi feltételei rendelkezésre állnak. Ha adott pénzből túl sok mindent akarunk kutatni, az a jókat is visszahúzza, és mindegyik projekt középszerű lesz, hiszen a pénzhiány miatt a legjobb kutatók külföldre menekülnek.

¬ Ön is hibának tartja az intézethálózat leválasztását az Akadémiától?

A hatékonyság és siker nem függ attól, hogy az intézethálózat az Akadémia alá tartozik, vagy tőle független kutatóhálózathoz. Mind a két módon lehet jól és rosszul is csinálni. Lehet, hogy ezzel a véleménnyel nem növelem a népszerűségemet akadémikustársaim körében, de az Akadémia az utóbbi évtizedekben elmulasztotta véghez vinni azt a reformot, aminek a végén kizárólag a világszínvonalú kutatási tevékenységre alkalmas intézetek maradtak volna fenn, világszínvonalú finanszírozással. Ez csak az intézetek számának csökkentésével lett volna elérhető.

¬ Sikerült a Magyar Kutatási Hálózatnak megoldani a problémát?

Évtizedeken keresztül felhalmozódott problémákat nem lehet hónapok alatt megoldani. A források növelése fontos lépés, de önmagában nem elegendő a világszínvonalhoz. Gulyás Balázs elnök úr alkalmas arra, hogy az égetően szükséges reformokat véghez vigye. ¬ Hamvay Péter