Gyilkosságok és tüntetések

Brüsszelben terrorcselekedetnek tekintik a hatóságok, hogy egy támadó hétfőn lelőtt két svéd állampolgárt, akik a válogatottjuk mezében feltehetően Belgium és Svédország labdarúgó-Európa-bajnoki selejtezőjére igyekeztek. A találkozót a merénylet miatt félbeszakították. A tunéziai származású fegyveres a közösségi médiában posztolt videóban azt mondta, az Iszlám Állam inspirálta. A rendőrök keddig tartó hajsza után súlyosan megsebesítették a merénylőt, aki később belehalt a sérülésébe. „Barbár, iszlamista terrorként” ítélte el Emmanuel Macron francia elnök annak a tanárnak a halálra késelését, akire múlt pénteken az észak-franciaországi Arras város egyik középiskolájában rontott rá egy csecsen származású támadó, aki három másik embert is súlyosan megsebesített. Egyelőre nem világos, hogy a gyilkosság kapcsolatba hozható-e a Hamász és Izrael háborújával, mivel a bűntettre majdnem pontosan három évvel az után került sor, hogy egy szintén csecsen szélsőséges lefejezett egy tanárt Párizs egyik külvárosában. Berlinben az utóbbi napokban Dávid-csillagot festettek több olyan lakóépület ajtajára, ahol zsidók laknak, fájdalmasan emlékeztetve az 1930-as évek náci Németországában elterjedt zsidógyűlöletre, amely később a holokausztba torkollott. Olasz városokban antiszemita graffitiket pingáltak falakra. Londonban biztonsági okokból több zsidó iskolát átmenetileg bezártak.

Az EU több országában egymással párhuzamosan szaporodtak meg az antiszemita és muszlimellenes megnyilvánulások, valamint a fenyegetések és álhírek a közösségi médiában. Nagyvárosokban tüntetéseket tartottak Izrael, illetve a palesztinok oldalán. Több helyen került sor palesztinbarát megmozdulásokra, melyeken ezrek vettek részt. A brit, a francia és a német kormány arra figyelmeztetett, hogy letartóztatással járhat az egyébként az USA és az EU által is terrorcsoportnak minősített Hamász dicsőítése. Magyarország – több nyugat-európai kormány példáját követve – betiltotta a palesztinbarát tüntetéseket, mondván, azokon terroristákat éltetnek. Az USA-ban az izraeli–palesztin ellentétek miatt egy főbérlő több tucat késszúrással megölt egy hatéves muszlim kisfiút, akinek az anyját is súlyosan megsebesítette. Mindkét áldozat palesztin származású amerikai, akik a 71 éves férfi albérlői voltak, a tettest feltehetőleg a muszlimok elleni gyűlölet vezérelte. A gyilkosság az illinoisi Bridgeview-ban történt, amelyet jelentős palesztin lakossága miatt csak „Kis-Palesztinának” hívnak. Több amerikai zsinagóga és mecset védelmét is megerősítették, miután megszaporodtak a fenyegetések.