Elhúzódik a recesszió

„Az ipar és az építőipar meglepetésszerűen gyengén teljesít, a recesszióból nehéz lesz kijönni az idén” – kommentálta a KSH friss adatait Palócz Éva, a Kopint-Tárki vezérigazgatója, aki szerint a magyar gazdaság – a kormányzati reményekkel szemben – még a harmadik negyedévben sem váltott növekedésbe, fellendülés csupán a negyedikben várható. A kutatóintézet friss prognózisa szerint 2023 egészében 0,5 százalékos visszaesés lesz, 2024-ben pedig a gazdaság 2,5 százalékos bővülésére számítanak. Idén augusztusban az ipar termelése 5,3 százalékkal maradt el az előző évitől, exportja egy év alatt 8,1 százalékkal, belföldi értékesítése 17,6 százalékkal zuhant, az ágazat eladásai így 12,2 százalékkal csökkentek. Miközben a legtöbb szakterületen visszaesést mértek, a járműgyártás 4,6, az akkumulátoripart is tartalmazó villamos berendezések gyártása pedig 15,8 százalékkal meghaladta az előző évit.

Az építőipar termelése tavaly augusztushoz viszonyítva 0,5, az előző hónaphoz képest pedig 5 százalékkal csökkent, az ágazat vállalkozásainak idei szerződésállománya 23,9 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. Az infláció mérséklődése egyelőre nem lendítette fel a háztartások vásárlásait: a kiskereskedelmi forgalom augusztusban 7,1 százalékkal maradt el a tavalyitól.