Béklyómindhalálig

Fazekas István

Nem optimális a kormányzatnak az a stratégiája, hogy böhöm nagy ipari létesítményeket telepít néhány városba – mondja Ongjert Richárd urbanisztikai szakember. Így ugyanis azoknak, akik ezektől távolabb laknak, például Hajdú-Biharban a megye déli, bihari részén, 80-100 kilométert kell utazniuk, ha munkához akarnak jutni. Egy-két ilyen ipari központot persze elvisel az ország, csakhogy a kormány másmilyent nem is csinál. Ha a borsodi iparterületen például Encsre telepítenének kisebb-közepes vállalkozásokat, amelyek néhány száz embert foglalkoztatnak, az sokkal alkalmasabb lenne a környező, hátrányos helyzetű települések munkaerejének a felszívására, mint amikor képzetlen embereknek alacsony munkabérért egy-másfél órás távolságba kell utazniuk, amit nagyon sokszor nem is vállalnak. Ha ugyanis munkára foghatók, akkor inkább elköltöznek, például Budapestre. Vagyis az államnak nem a gigászokat kellene támogatnia.

A várostervezőnek erről olyan minták jutnak eszébe, mint az Emscher Park, amely a Ruhr-vidék revitalizációjának projektje volt 20-25 évvel ezelőtt. A drága német üzemek ugyanis versenyképtelenné váltak, és a vaskohászat áttelepült a harmadik világba, így tömegek maradtak munka nélkül a térségben. Mindez azonban tíz év alatt gyökeresen megváltozott: a kulturális gazdaságot tették húzóágazattá. Igaz, hogy nagyon sok pénzből, de rengeteg energiával, innovációval, ötlettel előcsalogatták az ipari kultúrát, turizmust szerveztek rá, gyárkéményekbe vittek életet, miközben Magyarországon az ózdi tornyokat lebontották, és habár egy filmstúdiót ott is létrehoztak, nem fektettek bele annyi pénzt és munkát, hogy valóban húzóerővé váljék.

A magyarországi iparfejlesztés további hátránya – mondja Ongjert Richárd –, hogy nem veszi figyelembe sem a környezeti ártalmakat, sem az erőforrások hiányát. Nincs se víz, se energia, se munkaerő a tervezett akkumulátorgyárakhoz, amelyek ráadásul olyan hatalmas állami támogatásokat és kedvezményeket, valamint infrastrukturális fejlesztéseket kapnak, aminek a megtérülése kétséges. Hasonló megfontolásokra intett egy-két hete a Magyar Tudományos Akadémia Fenntartható Fejlődés Elnöki Bizottsága is, amely nemcsak a hatástanulmányokat és a tájékoztatást hiányolta, hanem azt is megállapította, hogy „az akkumulátorok gyártási technológiája számos környezeti és egészségügyi kockázattal terhelt”.

Az urbanista azt ugyanakkor nem tartja kirekesztőnek és aggályosnak, hogy a Debrecenbe várt munkásármádia lakhelyét a településhatáron kívülre szánják. A várostervezés szabályai szerint nem szokás lakóterületeken, különösen családi házas vagy társasházas övezetekben munkásszállót építeni, mert funkcionálisan nem oda való. A városközponti vagy a gazdasági területekre viszont ez nem vonatkozik.

A több ezer vendégmunkás lakhatásának megoldását az is hátráltatja, hogy az ingatlanpiac sem kedvez a beruházásoknak. A projekthitelek drágák, miközben a befektetők nem lehetnek biztosak abban, hogy a Kínából vagy máshonnan ideérkező dolgozóknak lesz annyi pénzük, hogy lakást vásároljanak vagy béreljenek – mondja Soóki-Tóth Gábor, az Otthon Centrum elemzési vezetője. Így, bár már most is vannak feszültségek az ingatlanpiacon, hiszen sokan kikényszerülnek a városból, mert nem tudják megfizetni az egymilliós négyzetméterárakat, a fejlesztők mégsem ontják az új lakásokat. Ezért épül most annyi hotel a városban, mert a szállodások viszont meglátták az üzletet ebben a helyzetben: most akár hosszabb távú szobakiadásra is lehetőségük lesz. Rövid távon viszont csak azok a konténerek oldhatják meg a munkások tömegszállását, amelyek kialakítására szigorúan a BMW- és a CATL-gyár területén adtak engedélyt. Egy prototípusuk már „megcsodálható” az épülő autógyár mellett: a török építőipari dolgozók emeletes bádogkockáinak környezetét egy ugyancsak konténeres nemzeti trafik hivatott vonzóbbá tenni.