¬ A Nemzet Színésze cím nem tűnik életbiztosításnak. Két közvetlen elődje, Haumann Péter és Balázsovits Lajos csak rövid ideig élvezhették.

Sokszor eszembe jutott még korábban, hogy ez az elismerés addig érvényes, amíg az ember él. Mindenki arra vár, hogy haljon már meg, mert akkor ő jöhet. Harminc évvel ezelőtt nem értettem, miért részesülök köztársasági tisztikeresztben. Állítólag azért, mert az egyik orvos ismerősöm a Kútvölgyi Kórházból azt terjesztette rólam, hogy halálos beteg vagyok. Ami persze nem volt igaz.

¬ Echte régi vágású színésznek tartják, aki a két világháború közötti polgári szerzők kiváló ismerője. Van néha nosztalgiája?

Nem mondanám, hogy akkor szerettem volna élni, de a levegője biztosan nagyon jó lehetett az akkori művészközegnek. Szinte csorog a nyálam, ha arra gondolok, hátha kihallgathattam volna, miről beszélgetett Molnár, Karinthy, Szép Ernő, Szomory a New York kávéházban, utána hová mentek, mit csináltak, milyen kalandokba estek az orfeumi nőkkel. Életmódutánzás helyett irodalmilag érdekeltek ezek az írók. Öltözködésben azt próbálom képviselni, hogy farmerben, tornacipőben is lehet az ember tiszta és elegáns, nem kell feltétlenül öltönyben járni.

¬ Híressé vált mondása, hogy „Több vagyok, mint az apám, és kevesebb, mint a fiam” – Tibor fiára célozva. Érdemes-e hozzájuk méricskélni magát?

Apám mindig más akart lenni, mint ami volt. Azért ment át a Vidám Színpadtól egy-két szezonra a Petőfi Színházba, hogy mást is játsszon, mint kabarét. Mivel beteg lett, és csak kis szerepeket kapott, visszament a Vidám Színpadra. Nem adattak meg neki komolyabb szerepek. Szerette volna eljátszani Lucifert Az ember tragédiájában, kívülről tudta… Ezzel szemben én mindenhol játszottam, kabarét, drámát, vígjátékot, zenéset, még az Operában is felléptem. Tibor fiam pedig fantasztikus ember volt. Mindannyiunk felett állt szakmai tudásban, emberileg egyaránt.

¬ A színigazgatás kimaradt a pályáján. Máté Gáborral közösen pályázták meg a Játékszínt, Balázsovits Lajossal egy időben, aki végül megnyerte. Nagy csalódás volt?

Nem szoktam olyasmin gondolkodni, hogy mi lett volna, ha… Nem okozott csalódást, hogy nem mi nyertünk. Máté Gábornál voltunk éppen spagettivacsorán. Este kilenc körül Székely Gábor, aki támogatta a pályázatunkat, azzal hívott fel minket, hogy „sajnos nem ti nyertetek, Lajosnak adták oda a színházat”. És mi ettük tovább a spagettit.

¬ A Katona József Színház etalon volt a pályáján. Húsz év után kikopott a társulatból, vagy pedig a színház fénye kopott meg?

Igazán sokat és rendkívül jókat játszottam a kezdeti időkben, a szerelmes első hét évben. Aztán kezdett kopni a társulat fénye. Egyrészt jöttek a fiatalok, másrészt odaszerződött Haumann Péter; Mácsai Pált és Jordán Tamást meghívták vendégnek. Nem kívántam az ő szerepeikben tetszelegni. Máshogy alakultak a dolgok, mint ahogy elképzeltem, kissé kiszerelmesedtem. A növendékeim jártak a Katonába, de nem volt olyan szerepem, amiben megnézhettek volna.

¬ A kritikusok ízekre szedték, amikor elment Schwajdához az új Nemzetibe Prosperót játszani. Hogyan viseli a hasonló támadásokat?

Nagyon csúnyán bántak velem a kritikusok. Igaztalanul vádoltak azzal, hogy mennyit keresek a Nemzetiben, hogyan vagyok egyáltalán képes tanítani, kétségbe vonták a képességeimet. Nem válaszoltam nekik, hajdani barátoknak, egyszerűen kihúztam a nevüket a noteszből. Szavakkal is meg lehet ölni embereket. Schwajdával is ezt tették.

¬ Kapott arra magyarázatot, hogy Alföldi Róbert annak idején miért nem tartott igényt a személyére a Nemzetiben?

Öt percet sem beszéltünk egymással, egyik darabjában sem játszottam. Úgy kezdődött az egész, hogy kaptam tőle egy sms-t: „Boldog vagyok, hogy veled egy színházban lehetek.” Legközelebb annyit mondott, nincs ideje bebizonyítania nekem, hogy jó rendező. Hogy aztán mi történt a kettő között, mondtam-e rosszat valamelyik rendezésére a büféasztalnál, nem tudom. Húsz év alatt nem keresett, nem találkoztunk egymással.

¬ Milyen érzés volt látni, hogyan foglalják el az SZFE-t?

Az első igazi élményem, a felhőtlen szabadság élménye oda köt. Emlékszem Kerényi Imre korábbi „Most mi jövünk!” mondatára. A kollégákkal feltettük magunknak a kérdést, ki az a mi? Barátságban álltunk azokkal az emberekkel, akik most az SZFE-t vezetik és ott tanítanak. Így már nem lehetünk barátok. Nem verjük egymást pofán, de egészen más az elképzelésünk a szakmáról. Engem zavar és dühít az a rengeteg szemétség és butaság, amit terjesztenek. A növendékek meg egyedül vannak, mesterek nélkül. Márpedig nem lehet mesterek nélkül erre a pályára lépni!

¬ Önéletrajzi könyvén dolgozik. Sztorizós lesz vagy bölcselkedő?

Mindenképpen szórakoztató. Régi barátommal, Vajda Kati íróval beszélgettünk, idestova egy évig dolgoztunk rajta. Mesélek mindenről, ami eszembe jutott, szülőkről, színházakról, szakmáról, szabadúszásról, Tiborról. Hogy tegnap mi történt, arra nem emlékszem, de a negyven évvel ezelőtt történtekre pontosan. Most az érdekel a legjobban, hogy legyőzzem a légzési betegségemet. Próbálom megrázni magam, mint ahogy Bob Fosse megrázza magát indulás előtt a Mindhalálig zenében. Sokat segít a család, a feleségem, az unokák. ¬ Szentgyörgyi Rita