Hidegesek

Mielőtt elektromos autóra váltana, jobb, ha télen is kipróbálja a kiszemelt modellt. Az akkumulátorok 0 és 40 Celsius-fok közötti hőmérséklet-tartományban működnek igazán jól, e határokon kívül csökken a kocsi hatótávolsága. Márpedig fagypontnál hidegebbet még az újabban enyhébb magyar telek is hoznak. Ezért lehet itt is, máshol is hasznos, ha kereskedelmi forgalomba kerül kínai kutatók találmánya: az elektrolit összetételének megváltoztatásával sikerült -20 Celsius-fokig kitolniuk a telep optimális működési tartományát. Korábban is próbálkoztak már hasonlóval, de az eddigi megoldások közös problémája volt, hogy hidegben ugyan jól teljesítettek az akkumulátorok, ám ahogy melegedett a helyzet, olyan gázok – hidrogén és etán – keletkeztek, melyek végül gyengítették az aksit. Ezt kerülték meg a Pekingi Műszaki Egyetem és a Csinghua Egyetem tudósai, akik az akku működtetése közben annak grafitanódján felhalmozódó lítiumréteget azonosították a gázképződés forrásaként. A problémát megoldja, ha az elektrolit a következőképpen áll össze: a szokásosnál nagyobb mennyiségű lítiumsót oldanak fel 90 százalék etil-acetátból és 10 százalék fluor-etilén-karbonátból álló szerben. A Matter című tudományos folyóiratban bemutatott pontos recept a villanyautók (leendő) tulajdonosait aligha érdekli, az viszont számukra is fontos lehet, hogy a kínai tudósok szerint az általuk kikevert elektrolit a piacon könnyen elérhető anyagokból áll, így nagy mennyiségben gyártható.