Azördögmaga
„Egy magyar zsidó, akiből amerikai pénzügyi spekuláns lett, ma az Európai Unió legelszántabb védelmezője” – írja Ivan Krasztev politológus a Soros György – Egy teljes élet című könyvben, amelyet a HVG Kiadó jelentetett meg. Sorosról a Szuverenitás Konferencián Orbán is megemlékezett, imigyen: „Minden szertartáson fontos, hogy az ördög neve is elhangozzék.” Majd így summázta kapcsolatuk történetét: „egy időben egy malomban őröltünk”, mert Soros sem akarta, hogy a Szovjetunió és a kommunisták uralkodjanak Magyarországon, de akkor még nem volt világos, hogy ő akar a helyükbe lépni. Bár Soros sem itt, sem másutt nem tört személyes hatalomra, szemben Orbánnal, kettejük ellentéte ma már kibékíthetetlen. „Senkinek sincs birtokában a végső igazság. Éppen ezért (…) olyan demokratikus kormányzási formára van szükségünk, amely biztosítja a rendezett hatalomátadást; piacgazdaságra van szükségünk, amely visszajelzést ad, és lehetővé teszi, hogy kijavítsuk a hibáinkat; meg kell védenünk a kisebbségeket, és tiszteletben kell tartanunk a kisebbségi véleményt” – idézi Sorost a kötetben Darren Walker, a Ford Alapítvány elnöke. Ez önmagában elég ahhoz, hogy Orbán szemében Soros maga legyen az ördög.