Magyarország | 7 nap
Magyarország 7 nap
Tartalomjegyzék
ÜNNEPLŐ SZÁZADVÉG

Óraátállítás

Hogyan lehet ünnepelni a Századvég című folyóiratot úgy, hogy az indulásának egész eszmeiségét megtagadja – ezt mutatta be Orbán Viktor hétfői beszédében. A Szuverenitás című konferenct ugyan a Századvég Intézet alapításának 30. évfordulója alkalmából rendezték, de Orbán szerint „az én órám másképp működik, szerintem a Századvég lassan negyvenéves”. 1985-ben indult ugyanis a Századvég című folyóirat, amelynek a mai miniszterelnök az egyik szerkesztője volt. Gyurgyák János felelős szerkesztő koncepcja szerint ez a lap szerette volna meghaladni az addigi szekértábor-logikát, s felvállalni a magyar történelemből a nyugatosoktól a népiekig, Jászi Oszkártól Szabó Dezsőig, Szekfű Gyulától Bibó Istvánig a legjobb magyar hagyományokat. Ezt pedig, Orbán által is elismerten, nem más támogatta pénzzel, mint a most általa ördögként lefestett Soros György. A liberálisnak indult Orbán mára eljutott oda, hogy „Nyugat-Európában természetes, hogy a liberálisok az új kommunisták”. Magyarországon, mondta, 1994-ben „a szabadságpárti liberálisok nyitották ki azt az ajtót, amin keresztül kijöhettek a kordon mögül a volt kommunisták”. Emiatt szerinte ahhoz, hogy Magyarország szuverén ország maradjon, „szükséges, hogy hazánkban ne legyen liberális hegemónia”. Különösen visszatetsző volt a beszédében, amikor az egyes jogszabályokat a saját rokonsága millrdossá tétele érdekében hajlítgató Orbán a politikusi éthoszáról beszélt, amely szerint a köz szolgálata „egy életpálya, egy hivatás, nix ugribugri, hogy egyszer millrdosok vagyunk, egyszer üzletemberek vagyunk, aztán meg politikusok vagyunk”.