Kivételekerősítik

HVG

Mi értelme lehet annak, hogy egy – például amerikai – világcég durván feltőkésítse valamelyik aprócska – például magyarországi – leányvállalatát, hogy aztán az adjon akár dollármilliárdos kölcsönt a cégcsoport egy harmadik tagjának? Ebben csak egyetlen ráció lehet: az adóoptimalizálás. Úgy pakolni át nagy pénzeket alacsony adókulcsú országokba, hogy az ne tűnjön szabálytalannak, és ott fizetni meg az otthoninál jóval kevesebb adót. Ha ugyanis a – például magyar – cégleány kamatokat számol föl a formálisan általa nyújtott cégtestvéri kölcsön után, és ezekből a kamatokból vaskos nyereségre tesz szert, akkor a vállalatbirodalom anyaországában megtermelt pénz után máris a leánycég országában kell adózni.

Mi értelme lehet annak, hogy egy – például dél-koreai – világcég bizonyos, akár a saját hazájában működő érdekeltségeit egy, a földgolyó távoli pontján – például Magyarországon – lévő kis cégleányának a leányává nevezze ki? Akár úgy, hogy ennek a távoli, de kedvező adókulcsú országban ügyködő cégleánynak semmiféle képessége ne legyen a leányává fogadott cégtestvérének érdemi felügyeletére. Ennek sem látszik más teteje, mint az adóoptimalizálás. A magyar adószabályok szerint mindenesetre a leányvállalatok nyeresége után kapott, akár több százmilliárd forintnyi osztalék is adómentes.

Hogy melyik globális nagyvállalat menedzsmentje milyen fondorlatos szándékkal pumpál pénzt a magyarországi érdekeltségébe, azt persze soha nem lehet dokumentálni. A statisztika azonban árulkodó lehet.

Az 500 legnagyobb nyereséget elért cég közül 242 van magyar, 258 pedig külföldi tulajdonban. Az utóbbiak összesített nyeresége egy év alatt 31 százalékkal nőtt, a magyar kézben levőké pedig – ha az orosz olaj háború miatti diszkontárából gazdagodó Mol kivételes ugrását figyelmen kívül hagyjuk – 33 százalékkal. Ez nem nagy eltérés.

Látványos különbség van viszont a magyar és a külföldi érdekeltségek között a nyereség összetételében: az üzemi és a pénzügyi eredmény arányában. Kis számviteli gyorstalpaló: az üzemi eredmény az az összeg, ami a cég által termelt áruk/szolgáltatások eladásából a termék előállításához szükséges költségek (elsősorban a felhasznált anyagok, alkatrészek és a dolgozók bére) levonása után a kasszában marad. Ez azonban csak az egyik része a cégek nyereségének; a másik a pénzügyi eredmény. Az utóbbinak része a leányvállalatoktól kapott osztalék, de olyan tételeket is ebben a rubrikában kell elkönyvelni, mint például ugyanezeknek a leányvállalatoknak a felértékelődése vagy a befektetések – köztük a cégtestvéreknek adott kölcsön – kamata.

És itt kezd a dolog érdekessé válni. A rangsorban szereplő magyar cégek összesített pénzügyi eredménye csupán 14 százalékát éri el az üzemi eredményüknek, a külföldieknél viszont majdnem háromszor ekkora, 40 százalékos ez az arány. Ráadásul a magyar tulajdonú vállalatok közül jellemzően a több cégből álló csoportok holdingcégei vagy egy-egy csúcsmilliárdos vagyonkezelői termelnek nagy pénzügyi eredményt, többnyire a valóban általuk irányított cégleányok osztalékából. Arra persze a külföldieknél is vannak példák, hogy magyarországi érdekeltségeiket egy magyarországi holdingcég fogja össze, az viszont képtelenségnek tűnik, hogy egy külföldi milliárdos éppen egy magyarországi vagyonkezelőn keresztül tulajdonolja vállalatbirodalmát.

Arról természetesen szó sincs, hogy minden külföldi cég kizárólag adót optimalizálni érkezett Magyarországra (mint ahogy arról meg pláne nincs, hogy a rangsor minden magyar szereplője becsületes piaci versenyben szerezte volna kiemelkedő profitját – ezzel kapcsolatban lásd Hátsó bejáratok című írásunkat). De ha megkockáztatjuk a feltételezést, hogy határokon átívelő adókisebbítő fondorkodások nélkül a Magyarországon működő külföldi vállalatok üzemi eredményének is csak a 14 százalékát érné el a pénzügyi eredményük, ezt végigszámolva arra jutunk, hogy e cégek összesített nyereségének közel ötöde ilyen trükkökből származhat. Ez (a pénzügyi cégeket nem számítva, mert náluk nincs külön üzemi és pénzügyi eredmény) összesen 685 milliárd forintot jelent a külföldi érdekeltségek együttesen 3,7 ezermilliárdos nyereségéből.

Ez azért már számottevő summa – azt gondolhatnánk, hogy a magyar állam számára is jó biznisz ennek a pluszjövedelemnek a megadóztatása. A számok azonban azt mutatják, hogy ez messze nem nagy üzlet, inkább csak afféle kisbolt. Az a 19 külföldi cég, amelyek nyereségének több mint 90 százalékát a pénzügyi eredmény teszi ki, 2022-es profitjának átlagosan kevesebb mint 3 százalékát fizette be adóként. Kézenfekvő feltételezés, hogy ennek a 19 cégnek az adóhányada többé-kevésbé megegyezik a Magyarországon működő külföldi érdekeltségek pénzügyi nyereségét terhelő adó mértékével. Ennek alapján egy gyors szorzással arra jutunk, hogy az 500 legnagyobb eredményű magyarországi cég által befizetett 1,1 ezermilliárd forint nyereségadóból alig 20 milliárd forint köszönhető annak, hogy Magyarország is felkerült a nagyvállalatok nagy pénzeinek tologatására használt globális sakktáblára.