Megbélyegzéstőlmegbélyegzésig

Próbálnának ilyet ma...
Két, egymást kizáró olvasata van a Soros György – Egy teljes élet című esszékötetnek, ami kiemeli a nagy emberek életútja előtt tisztelgő kiadványok sorából. Ha valaki azzal az előítélettel forgatja, amelyet Orbán Viktor kormányfő sugall, hogy Soros maga az ördög, a HVG Könyvek új kiadványának valamennyi fejezetéből gyűjthet magának érveket. Gonoszságára mi sem jellemzőbb, mint hogy spekulánsként a gazdaság működési zavarait, a politikai vezetők elementáris hibáit kihasználva halmozott fel köznapi halandók számára felfoghatatlan méretű vagyont, ami önmagában is alkalmas az irigységfaktor kijátszására. Meggazdagodása után pedig a vagyona tetemes részét olyan célokra költötte, amelyek ütköznek a radikálisan konzervatív és protekcionista nézetekkel: a kisebbségi jogok védelmére, a jogfosztottak segítésére, a menekültek gyámolítására, a hatalommal való visszaélés és a korrupció feltárására, a sajtó szabadságának védelmére, valamint egyebek mellett azokra az aktivistákra, akik a szenvedélybetegek kriminalizálása és a teljes abortusztilalom ellen lépnek fel. Globális kapcsolati hálót épített ki, egyetemet gründolt. Hatalmát a kötet szerzői akként jellemzik, hogy Soros állam nélküli államfő, és azt sem titkolják, hogy messianisztikus álmai voltak. Világpolgár, akinek a származása kézenfekvő alkalmat kínál politikai ellenfeleinek a nyílt vagy lappangó antiszemitizmus felszítására is. Ám ha valaki az elfogultság szemüvegét letéve olvassa el a kötet kilenc esszéjét, sokkal inkább azokat tartja őrültnek, akik könyveket darálnak be, cenzúráért kiáltanak, kiállítási részlegeket kordonoznak el.