HUNGAST: irány a készételgyártás
Jelentősen átalakította vállalatcsoportját a közétkeztetési piacot uraló, remek kormányzati kapcsolatokkal rendelkező GVC Group George’s Venture Capital Zrt. A csoport zászlóshajója, a Hungast Holding beolvadt a GVC Groupba, és bár a tevékenység fő iránya továbbra is az étkeztetési piac fogyasztóinak, diákoknak, betegeknek, idősotthonok lakóinak az ellátása, a György Tamás többségi tulajdonában lévő cégbirodalom új irányokat jelölt ki. 2021-ben megvettek egy budapesti készételgyárat, ahol eredetileg diétás termékeket akartak készíteni, de a beszállítók ígéretei ellenére nem sikerült allergénmentes alapanyagokat beszerezniük. Így most azt tervezik, hogy a külügyminisztérium úgynevezett gyármentő támogatásával, 1,9 milliárd forintból készételgyártásba fognak. Ehhez az alapanyagot is egyre inkább saját forrásokból állják, miután az első fél évben 5 milliárd forintos profitot elért GVC Group folytatja az agrárvállalatok felvásárlását.