Mechanikus parancs
Fülszöveg
Tartalomjegyzék
Nagy Gábor

Mechanikusparancs

„A matematika a tudományok kapuja és kulcsa” – állapította meg fő művében (Opus Majus) a XIII. században élt angol ferences rendi szerzetes, Roger Bacon, aki az alkímtól a nyelvészetig számos dologgal foglalkozott, s a Kínából származó tűzijátékot tanulmányozva Európában először írta le a lőpor alkotórészeit. Ezen a kapun kukucskált át állítólag a mesterséges intelligencia (MI), ami robbanáshoz vezetett a kaliforniai OpenAI cégnél, amely az idei év elején széles körben bemutatta a ChatGPT alkalmazását. Fókuszban rovatunk összllításában szerepel, hogy a vezérigazgató-guru Sam Altman menesztését állítólag az válthatta ki, hogy az igazgatótanács félelmei szerint a XXI. századi technoalkimisták boszorkánykonyhájában olyan MI-változat készült, amelynek már matematikai tudása révén kulcsa is van a tudományok kapujához, ami ha feltárul számára, az akár az emberiség végzetét is elhozhatja. Az MI a tudományos-fantasztikus könyvekben és filmekben ritkán jóságos, annál inkább gonosz és veszélyes. Legyen a kiiktatandó ellenfél a misszjára fenyegetést jelentő űrhajós (HAL–9000 a 2001: Űrodüsszeiában) vagy maga az emberiség (a Skynet a Terminátor-franchise-ban).