Irán is megjelent

Az amerikai haditengerészet helikopterei vasárnap megakadályozták, hogy a jemeni huti lázadók a Vörös-tengeren elfoglalják a Maersk Hangzhou kereskedelmi hajót. Az Eisenhower repülőgép-hordozóról felszálló harci gépek a négy támadó csónakból hármat megsemmisítettek, a legénységüket megölték, a negyedik elmenekült. Nem sokkal korábban a hajót rakétákkal támadták meg a hutik. Ez volt az első alkalom, hogy az USA és a hutik közvetlen harcba keveredtek. A hutik november óta több mint száz rakétát és drónt lőttek ki az egyik legfontosabb kereskedelmi vízi úton haladó civil hajókra, és több mint húsz támadást kíséreltek meg a vízen. Az Irán által támogatott hutik korábban azt közölték, hogy a palesztinok iránti szolidaritásból támadják meg az izraeli érdekeltségű hajókat, de az akcióikat gyakorlatilag minden hajóra kiterjesztették, amely áthalad a Báb el-Mandeb tengerszoroson. A Hangzhou például Szingapúrban van bejegyezve, és a dán Maersk tulajdona. Az amerikai közbeavatkozás után Irán hétfőn közölte, hogy az Alborz iráni romboló belépett a Vörös-tengerre, és haditengerészeti tevékenységet folytat a térségben. Az USA december elején nemzetközi haditengerészeti műveletet indított el a kereskedelmi hajózás védelme érdekében, de több társaság ennek ellenére felfüggesztette a működését a Vörös-tengeren.