Keresztbetesznek
Jó érzésű ember nem gyújt fel keresztet, nem lopja ki a település főterén álló betlehemi jászolból a kisdedet, nem fejezi le a köztéri Mária-szobrot. Reálisan gondolkodó ember tudja, ha mindezek megtörténtek is a napokban Magyarországon, az nem jelenti, hogy keresztényüldözés folyik Európa közepén – ahogy azt kormánykörökben előszeretettel hangoztatják, miután a Nagyszénáson engedély nélkül felállított keresztet ismeretlenek ledöntötték, és a nemzeti park (magát hívőnek valló) igazgatója a szavát merte emelni azért, hogy ha már keresztállítás, akkor az történjen szabályosan. A természetvédelmi területek ma egyébként is összehasonlíthatatlanul nagyobb veszélyben vannak, mint az út széli keresztek – derül ki Magyarország rovatunk cikkéből: a beruházók mindent megtesznek, hogy a különböző építkezésekkel a természet zavaró jelenlétét megszüntessék, és ebben a kormányhivatalokban rendre partnerre találnak. Persze egy olyan országban, ahol a hatalom még a leghétköznapibb ügyeket is csak a jó és a gonosz harcának világméretű dimenziójában képes értelmezni, ott – ahogy azt Körösényi András Orbán Viktor politikáját elemezve lapunknak mondja – a közéleti vitában az érvek már nem számítanak.