Akirálynéújruhája

Civil siker helyett politikai kudarc, fenntarthatatlan projektek – ezzel a szomorú mérleggel zárult a Pécs Európa Kulturális Fővárosa 2010-es programsorozat, amely az állatorvosi ló eseteként vonult be az EKF-ek történetébe. Pedig minden annyira ígéretesen indult. A kultúra intézményeinek sűrűsége és pénzügyi ereje révén monopolhelyzetben lévő fővárossal szemben jelentős hátránnyal induló Pécs előnyt kovácsolhatna abból, hogy az évszázadok során olyan kulturális cserék helyszíne volt, amelyek a Balkánt a Nyugattól elválasztó határvidék központjának jelölték ki a várost – ebből kiindulva helyi értelmiségiek egy csoportja magas színvonalú pályázatot készített az EKF cím (és a vele járó uniós támogatás) elnyerésére. Az alulról indult kezdeményezést azonban a pályázat megnyerése után kisajátította a politika. A civileket kiszorították az előkészületekből, amelyek irányítását – nem kis részben fővárosi – szakemberek és az akkor kormányon lévő MSZP politikusai vették kézbe, nem függetlenül attól, hogy egy vidéki nagyváros számára addig elképzelhetetlenül sok pénz, több mint 31 milliárd forint szakadt a baranyai megyeszékhelyen élők nyakába. Az új szervezők az úgynevezett kulcsprojektekre (tudásközpont, koncertközpont, Zsolnay Kulturális Negyed) koncentrálva felülírták a korábban kidolgozott városrehabilitációs terveket. A gigaberuházások nagy része azonban csak a kulturális évad közepére készült el, a legfőbb attrakció, a Zsolnay Kulturális Negyed teljes felújítása pedig még később: az EKF lezárását követő évben fejeződött be.

Az új létesítmények fenntartásának terheivel sem jól kalkuláltak, így a város számára az EKF a következő évtizedben a remélt fellendülés helyett eladósodást hozott. Mivel a helybeliek úgy érezték, a pécsi EKF nem is igazán róluk és nekik szól, az a remény is odalett, hogy a hagyományos ipari munkahelyek elvesztése, az elvándorlás, az épített környezet romlása miatti pesszimista hangulat a múlté lesz. A város lakossága a 2010-es években több mint tízezer fővel csökkent (a folyamat, bár lassult, azóta is tart; jelenleg 141 ezren élnek a megyeszékhelyen). „Az alapvető mutatókat – foglalkoztatottak, vállalkozások száma, ipari termelés – tekintve kijelenthető, hogy az EKF-év nem hozott áttörést. A megvalósított beruházások, illetve programok – noha pozitív hatást gyakoroltak a város gazdasági életére – csak az évtized elején-közepén mért szinthez való visszatérést tették lehetővé” – olvasható egy, az EKF tapasztalatairól 2011-ben készült tanulmánykötetben. A katalizátorhatás az ezt követő években is csak mérsékelten jelentkezett. Ami fejlődés 2010 után történt, az leginkább a más települések számára is elérhető uniós támogatásoknak köszönhető. A KSH adatai szerint mindez arra volt elég, hogy a hajdani kincses Baranya az egy főre jutó GDP alapján a megyék rangsorában megkapaszkodjon a középmezőnyben, de a látványos előrelépéshez kevésnek bizonyult. Némi vigaszt az jelenthet, hogy a korábban inkább csak a dzsámijával és a Vasarely Múzeummal büszkélkedő Pécs tartósan felkerült a hazai kulturális térképre: kínálat tekintetében e téren az egyik legfontosabb vidéki magyar városnak számít. ¬ DOBSZAY JÁNOS