Jón Kalman Stefánsson: Hiányod maga a sötétség
„Emléked fény, hiányod maga a sötétség” – áll egy nő sírkőfeliratán az izlandi Oddi temetőjében, a vidéki templomkertben. Ide, az északnyugati fjordokhoz tér vissza az emlékeit elveszített férfi: nem ismerni a nevét, a korát, mit sem tudni a külső megjelenéséről, a belvilágáról. A kutyák barátja, és elhagyott egy Oddiban élő nőt, aki olyan nyílt szeretettel fogadta, mintha maga is elfeledte volna, milyen csúful hagyták faképnél. A titokzatos amnéziás elbeszélő az ugyancsak enigmatikus utastársa és vezetője, az egy személyben buszsofőr, pap és Sátán segítségével hoz felszínre megannyi elfeledett történetet, melyeket az alábbi, mefisztói buzdításra papírra is vet: „(…) ha írsz, lelassítod az időt. De ezért valamivel fizetned kell.”
Az izlandi Jón Kalman Stefánsson a XIX. századtól a koronavírus-járványig átívelő, több mint ötszáz oldalas családtörténete a választás választása mellett az egyik legősibb kulturális toposzra épül: a szerelemre (Erósz) és a halálra (Thanatosz). Egy kevéssé ismert mitológiai változat szerint Erósz apja Erebosz, az örök sötétség, anyja pedig annak ikernővére, Nüx, az éj istennője. A fajsúlyos és légiesen súlytalan szerelmi történetekben, románcokban közös, hogy a háttérben a káosz kuszálja össze a (cselekmény)szálakat. Khaosz – az űr, a sötét mélység istene – nemzette Ereboszt. Noha gyakorta az ellenkező arcát mutatja, Erósz rend- és rendszerszerető. A popzenei utalásokkal, dalszövegekkel átszőtt, és a Halál slágerlistáját tartalmazó mű krónikása a káoszban kutatja a rendet. A szakadékból igyekszik a fény felé. A felejtés ellen van; emlékezik, lejegyez, alkot, ír – míg a személye végig homályban marad. Talán ő az emlékeitől megfosztott, de az ihletét visszanyerő író.
A Hiányod maga a sötétség fő- és mellékszereplői különcök, akik az életük egy bizonyos pillanatában karmikus, sorsfordító, a szerelemhez elvezető választás elé kerülnek. A kíváncsiság, a vágy, az elragadtatás vezérli őket, nem a rajongás és/vagy a fanatizmus. Kérdés: mernek-e, kockáztatnak-e – ki- és átlépve a komfortosból az ismeretlenbe, a megszokottból az irracionálisba. „Az észszerű gondolkodás az első, amit a szerelemben elveszítünk” – így a Szerző, aki visszatérően és igen leegyszerűsítve idézi Sören Kierkegaard első kiadott műve, az 1843-as Vagy-vagy egyik legfontosabb tézisét. Amelyet a hálón is gyakorta és főként imigyen citálnak: „Tedd meg, vagy ne tedd meg, mindkettőt meg fogod bánni.” Az egyszerre klasszikus és posztmodern mű cselekvési típusokat és a szerelem különféle megnyilvánulási formáit mutatja be – akárcsak a Vagy-vagy. A sorsváltoztató elhatározások majd’ minden esetben etikai jellegűek, merthogy a szereplők közül többen házasok, apák/anyák, nem csak érzelmileg elkötelezettek. A legkisebb lánya halála után mély melankóliába zuhant Pétur, a Snæfellsnes-félszigeten élő, családos pap Hölderlinnek, a halott poétának ír leveleket. A Természet és Világ folyóirat egyik szerkesztőjeként kapja kézhez a felföldi tanyán lakó, roppant kíváncsi, olvasott, szellemes parasztasszony, a házas Gudrídur tanulmányát a földigilisztáról, a „föld vak költőjéről”. Mitől változhat meg egy csapásra az élet? Egy kísérőlevél „ugató betűitől”. Egy versidézetekkel díszített, felemás zoknitól. A traktoráról lendületesen leugró, Bob Dylan Greatest Hitsét bömböltető ifjú gazda igéző tekintetétől. Vagy épp attól, hogy valaki szembeszáll a mantrájává vált, alábbi Javier Marías-idézettel, amely az általa ismert legsötétebb, legszomorúbb mondat: „Soha senkinek nem kellene mások előtt feltárnia az életét, ez megbocsáthatatlan.”
Az Egyed Veronika kiváló fordításában olvasható, 2020-as alkotás dúskál az összetett, egyedi karakterekben, lefegyverző a képzeletgazdagsága, zsigeri költőisége, csiszolt nyelvezete, elégikussága, humora. A legfontosabb földi és égi dolgainkkal foglalkozó remekmű megerősíti a szélesebb körben ismert tapasztalást: a szabad akaratú ember választ(hat) és dönt(het). A kaján és könyörtelen sors pedig bevégez. ¬ Horeczky Krisztina
