¬ Október óta az ország egyik legfiatalabb vezérigazgatójaként felel az ügyfelek több mint 700 milliárd forintos vagyonáért, és irányítja 88 ember munkáját. Mit szóltak a váltáshoz az ügyfelek és az alapkezelő munkatársai?
Az ügyfelek akkor tudták meg, amikor hivatalosan megtörtént a váltás. Régóta ismerhetnek: bő három éve beszélek minden héten a céges podcastban, írok a negyedéves jelentésekbe és a Holdblogra, ott vagyok az ügyfélrendezvényeken. Az elődömnek, Bilibók Botondnak jutottam eszébe utódként. A cég négy tulajdonosa közül kettő a főnököm volt a portfóliókezelésen, végignézték a kudarcaimat és a sikereimet egyaránt.
¬ Az alapkezelő vállalatértékelőjeként hogyan kapta meg a befektetni való első milliárdokat?
Az első munkám annak beárazása volt, hogy az FACC nevű osztrák repülőgépalkatrész-gyártó cég mennyit ér. A vállalatban, éppen abban az egy-két hónapban, amíg elemeztem, óriási korrupciós botrány zajlott, sok pénzt elloptak. Láthattam a gyakorlatban azt, hogy mindezt a tőzsde egy nap alatt „lekereskedte”: amennyi pénz eltűnt, annyival csökkent a részvények ára. Kétévnyi elemzés után a főnökeim felvetették, hogy sok ötletet hozok, de az igazi az volna, ha tényleg be is fektetnék, úgyhogy rám bíztak egymilliárd forintot. A Hold Expedíció nevű alap kezelése kezdetben arról is szólt, hogy megtaláljam önmagam: nyugodtan próbálgassam, három évre biztosan kapok lehetőséget. Ugyanis az abszolút hozamú alapok lényege, hogy szinte teljes a szabadság a befektetési eszközök típusát és helyét tekintve.
¬ Mások milliárdjairól dönteni stresszes munka. Hogyan dolgozza fel a kudarcokat, amelyek egy alapkezelő életében rendszeresen bekövetkeznek? Hiszen nem lehet mindennap megverni a piacokat.
Az alapom 2018. májusi indulása utáni két évben sok kudarc ért. A mélypontot a koronavírus-járvány 2020. márciusi kitörése jelentette. Lelkileg nehéz volt feldolgozni, hogy hiába dolgozom, hatalmas mínuszban áll a mutató. A cégünknél működő pszichológus és a feleségem egyaránt segített a frusztrációim kezelésében. Több barátom is beszállt az alap indulásakor, és nagyon zavart, hogy égetem a pénzüket. Szerencsére mára megváltozott a helyzet. A vezérigazgatói kinevezés után is megtartottam az alapomat, de most nagyban építek a csapat tudására, hiszen én elsődlegesen a szervezeti kérdésekkel foglalkozom.
¬ Sok pénz halmozódott fel a kormányközeli üzletemberek kezében, akik biztonságos befektetést keresnek maguknak. Önök megnézik, honnan származik az a tőke, amelynek kezelésére megbízást kapnak?
Tapasztalatom szerint az ország legvagyonosabbjai elsősorban a reálgazdasági befektetéseiken szeretnének keresni, másodsorban keresnek meg vagyonkezelőket, így minket is. A kérdésre válaszolva: természetesen meg kell nézni, hogy az a tőke törvényesen jött-e létre, a felügyelet ellenőrzésével erre szigorú szabályok vonatkoznak.
¬ Befektetési szempontból érdekesnek számít még Magyarország? A Budapesti Értéktőzsde forgalma és választéka régóta nem túl nagy, a nekibuzdulások ellenére a vállalati kötvénypiac is embrionális állapotban marad.
Néhány magyar vállalat érdekes, például az OTP vagy a Richter. Ezzel együtt a hazai tőzsde kicsi. Lengyelországban tízszer ekkora, miközben az ország gazdasága és népessége csak négyszer akkora, mint a magyar. A külföldi befektetők nem szeretik azokat a vállalatokat, amelyek az államtól függenek. Itthon pedig még a profitját is jórészt külföldön megtermelő OTP helyzetét is bármikor alapvetően befolyásolhatja egy különadó, nem beszélve a többi blue chipről. A befektetők jobban szeretik a vállalatokat, amelyeket tisztán és jól tudnak érteni, államtól függés nélkül. Ez pedig a magyar és közép-európai részvénypiacon viszonylag kevés szereplőről mondható el. Nem az a baj, hogy állami vállalatok vannak a tőzsdén, hanem az lenne jó, ha még sok, az államtól független vállalat menne a parkettre.
¬ Az Orbán-kormány régi álma hamarosan teljesülhet, és a ferihegyi repülőteret üzemeltető Budapest Airport többsége újra magyar kézbe kerülhet. Ön szerint érdemes állami eurómilliárdokat ilyen üzletre költeni?
Általában véve nem látom, hogy a repterek mitől lennének jobb helyen állami kézben: ez a Liszt Ferenc repülőtérre is igaz. A vásárlás időpontja sem szerencsés, nehéz gazdasági helyzetben vagyunk, a magas kamatkiadások most számítanak.
¬ A mesterséges intelligencia (MI) egyre inkább áttör és bekerül a mindennapokba. Idővel nem veszi el az alapkezelők munkáját?
Részben elveszi, mivel az MI segítségével az információk összeszedése gyorsul. Azt viszont még nem látom, hogy bármilyen mesterséges intelligencia hogyan lesz képes a sok információ súlyozásával a „nagy képet” összerakni. Márpedig a jövőben is fontosak maradnak a többletinformációk: például lesz-e különadó; emberileg milyen a cég új menedzsmentje; a cégvezetés milyen szituációkban teljesített jól az előző tíz évben és mikor rosszul? Egy jó vállalatértékelőnek tudnia kell, hogy melyek az igazán fontos kérdések, és azokra precíz választ kell adni. Ebben pedig egyelőre az ember a jobb. ¬ Domokos László