A tárgyaló fél

Akaratlanul is újra hírt adott magáról Orbán Gáspár. Bár a miniszterelnök fia a Csádba készülő magyar katonai missziót előkészítő tárgyalódelegáció tagjaként minden módon – arcát maszkkal takarva, oszlopok mögé bújva – igyekezett eltűnni a kamerák elől, több olyan, a nemzetközi sajtóban megjelent felvételen is feltűnt, amelyek alapján a Dikrekt36-nak sikerült beazonosítania. Azt, hogy Orbán Gáspár milyen minőségben és felhatalmazással utazott a Száhel-övezet egyik utolsó stabil államának számító országba, nem árulta el a honvédelmi tárca. Amikor viszont a kormányban hírét vették a készülő tényfeltáró cikknek, Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter „megelőző” interjút adott az Indexnek. S míg a tárca korábban minden, Orbán Gáspárral kapcsolatos sajtómegkeresést azzal utasított el, hogy titkos információkról van szó, az interjúban a miniszter maga mondta el, hogy a századosi rangban szolgáló ifjabb Orbánt a „speciális képzettsége, jogi ismerete és nyelvtudása” tette képessé a – különben általa sem részletezett – feladatra.
2016-ban egyébként Orbán Gáspár nővére, Ráhel is hasonló módon – a külföldi lapok fényképes tudósításai nyomán – lepleződött le, miután férjével, Tiborcz Istvánnal együtt a bahreini energiaügyi miniszterrel tárgyalt, és erről fotó jelent meg az ottani sajtóban. Ám míg ők – utóbbi magyarázkodásuk szerint – csak „magánút” keretében keresték fel az emírség Nemzeti Olaj- és Gázügyi Hatóságának irodáját, Orbán Gáspár – a szolgálati helyéről a miniszter kabinetjéhez átvezényelve – hivatalos állami, jelen esetben katonai-diplomáciai feladatot látott el.
Korábban egyébként az sem volt publikus, hogy katonának állt. A Szolnok TV egy 2020-as felvételéről a 444. hu szúrta ki, hogy az – apja nyomdokain haladva nagy reményű labdarúgóként induló, majd egy sportsérülés miatt pályát módosító, később Ugandát megjárva Felház néven vallási mozgalmat alapító – ifjabb Orbán katonai esküt tett a Magyar Honvédség 2. vitéz Bertalan Árpád Különleges Rendeltetésű Dandár kiképzőszázadának végzős diákjai között. (A felvételt gyorsan el is távolították.) 2021-ben már azzal került a hírekbe, hogy kiderült: a magyar adófizetők 40 millió forintjából finanszírozott állami ösztöndíjnak köszönhetően az uralkodók és leszármazottaik körében is népszerű brit Sandhurst Királyi Katonai Akadémián tanul.