Gabriel Attal: csodagyerek francia kormányfő

Nemhogy száz, de tíz nap türelmi időt sem kapott az új francia miniszterelnök, a január 9-én, bő két hónappal a 35. születésnapja előtt hivatalba lépett Gabriel Attal. Azonnal szembetalálta magát a téli holtszezonban nehézségeik miatt útblokádokkal demonstráló gazdákkal, de hamar reagált is rájuk. A konkrét intézkedések között bejelentette, hogy visszavonják a mezőgazdasági járművek üzemanyagadó-kedvezményének fokozatos felszámolását. Attal, illetve az őt kinevező Emmanuel Macron államfő aligha felejtette el, hogy a 2018–2019-es, durva hatósági fellépésbe torkolló „sárgamellényes” mozgalom az üzemanyagárak miatt robbant ki – amire a mai tüntetők sárga sapkával emlékeztették is őket. Attalnak pedig megadatott a lehetőség, hogy már ne csak azt emlegesse vele kapcsolatban a média, amit a kinevezésekor. Hogy ugyanis ő minden idők legfiatalabb francia miniszterelnöke, az első, aki nyíltan meleg, és hogy nem szokványos családból került ki.