Irtó jó lehetne

Most viszonylagos csönd van a rossz hírű gyomirtó szer, a glifozát körül, sőt néhány hónapja az EU-ban tíz évvel meghosszabbították a használati engedélyét. Az egyik nagy gyártó, a német Bayer mindenesetre, különösebb hírverés nélkül, a vegyszer barátságosabb utódjának fejlesztésén dolgozik – számolt be a Frankfurter Allgemeine Zeitung. A Bayernek több okból is érdeke, hogy megszabaduljon a glifozáttól. Az egyik, hogy pár éve (nehezen megmagyarázható módon) megvette a környezetvédők által a leghevesebben támadott gyártót, az amerikai Monsantót, amely Roundup néven forgalmazza a szert. Ez egyebek mellett azzal jár, hogy a Roundup rákkeltő hatására hivatkozva az USA-ban költséges perek sorozata folyt és folyik a Bayer ellen, váltakozó szerencsével. A másik ok, hogy évekkel ezelőtt lejárt a termék szabadalmi védettsége, így az olcsó kínai és indiai gyártmányok miatt a Bayer egyre kevesebbet keres a glifozáton. Az új termék célzottabban működne, mint a glifozát, amely szinte minden növényt kiirt. Ezért ez leginkább akkor hatásos, ha a védendő haszonnövények génmódosítottak, éspedig olyan irányban, hogy érzéketlenek a glifozátra. Európában viszont betiltották a génmódosított növényeket, így a glifozát legnagyobb piacai más kontinenseken vannak – és várhatóan maradnak is. A Bayer azt állítja, hogy mostani fejlesztése harminc év elteltével az első új hatásmechanizmusú gyomirtó. Úgy gátolja bizonyos növényi fehérjék termelését, hogy nem minden növény pusztul el, hanem csak egyes gyomok. A bioinformatika új módszereivel igyekeznek megtalálni azokat a molekulákat, amelyek a kívánt fehérjéket célozzák meg. A szer 2028 körül jelenhet meg a piacon.