¬ Sokan a kínai Banksynek titulálják, ez elismerés vagy idegesíti?

Nem gondolom, hogy Banksy nagynénikéjét beviszik az angol rendőrségre, és megfenyegetik. Az ár, amit fizetünk, a kockázat, amit vállalunk, nagyon más. Az egyetlen hasonlóság, hogy sokáig én is elrejtettem az identitásomat, de teljesen más okok miatt. Ahhoz, hogy valaki politikai művészetet űzzön, mindig rá kell lépnie valakinek a sarkára, de Banksy kereskedelmi ellenállása, a „szeretet és béke” üres szlogenjei az emberek olcsó vágyait elégíti ki, valódi következmények nélkül.

¬ Mindig is lázadó természet volt?

Nem, egyáltalán nem. A lehető legunalmasabb diák voltam. Ez elég gyakori Kínában, tulajdonképpen soha nem vagyunk igazán fiatalok. Minden percet tanulással töltünk. Ha jó életet szeretnél, bekerülni egy jó egyetemre, akkor ez az egyetlen út. Nem bulizunk, nem megyünk sehová órák után, csak tanulunk. Én is ilyen stréber diák voltam.

¬ Hogyan találta meg a művészi stílusát bármiféle képzés nélkül?

A politikai karikatúráim hobbiként kezdődtek, nem volt mestertervem arra, hogy művész legyek. Egy Kínával foglalkozó kaliforniai lapnak küldtem el a karikatúráimat, és mivel tudtam, hogy a kínaiak hogyan bánnak a „bajkeverőkkel”, elrejtettem az identitásom. Maszkot hordtam, és álnéven alkottam. Ez hét évig sikeresen működött, ám amikor 2018-ban a hongkongi kiállításommal egy időben a kínai hatóságok tudomást szereztek a személyemről, elkezdtek zsarolni vele engem és a családomat.

¬ Mi történt Hongkongban?

A megnyitó előtt a Sanghajban élő családomat bevitték a rendőrségre, hogy információt szedjenek ki belőlük. De mivel őket védendő nem beszéltem nekik a művészi akcióimról, nem tudtak meg tőlük semmit. Ők abban a hiszemben éltek, hogy tanárként dolgozom Ausztráliában. Azt mondták nekik, nem mutatnak irgalmat sem irántam, sem a családom iránt, ha nem állok le, így kénytelen voltam lemondani a megnyitót. 2018 óta megszakítottam a kapcsolatot a családommal – ha nem tudnak semmit rólam, nem tudják őket zsarolni a kínai hatóságok. Az, hogy emiatt ők hogyan gondolnak rám, másodlagos, annyit szeretnék, hogy békében és biztonságban élhessenek.

¬ Miért tart ennyire a világ egyik vezető nagyhatalma egy művésztől?

Ha nem tudnak irányítani, ellenségnek tekintenek. Egy autoriter rendszer fenn akarja tartani a status quót, ezért fél a változástól, és különösen a kreatív embereket találja veszélyesnek.

¬ A kínai internetcenzúra miatt eljutnak egyáltalán karikatúrái és művei a „saját népéhez”? Kap visszajelzéseket?

Az időm nagy részét azzal töltöm, hogy a kínai diaszpórával kommunikálok. Kezdenek repedések megjelenni a Kínai Kommunista Párt által fenntartott hatalom falán. A nagyvárosokban élő fiatalok gyakran sikerrel kijátsszák a korlátozásokat, és találnak maguknak csatornákat.

¬ Megfigyelhető, hogy a Kínában felnövő új generáció már kevésbé hordozza elődei félelmét, és politikailag aktívabb, jobban meg mer nyilvánulni?

Az évtizedes elnyomás, propaganda és cenzúra miatt nagyon nehéz bármit is tudni arról, hogyan gondolkodnak az emberek valójában Kínában. Szinte senki sem meri őszintén kifejezni magát, mert félnek, hogy amit egymásnak mondanak, az akár börtönbe is juttathatja őket. Ugyanakkor szemtanúi lehettünk az utóbbi években rendkívüli megmozdulásoknak, amelyekben fiatalok vonultak az utcákra tüntetni. Ilyen volt a Covid alatt megszervezett fehér lapos tüntetés, amelyre nagyon régóta nem volt példa. Talán romantikusan hangzik, hogy fiatalok fehér A4-es papírlapokat tartva demonstrálnak, ám ennek fontos jelentése volt. Az üres papírlapok nem azt jelentették, hogy nincs üzenetük, nincs szimbólum, amit zászlójukra tűzhetnének vagy nincsenek követeléseik. Hanem a kegyetlen kínai politikára utal, azt üzenve, hogy mi is létezhetünk a nyilvános térben, jogunk van kifejezni a véleményünket. És ez például teljes egészében fiatalok által szervezett demonstráció volt, talán a legjelentősebb az 1989-es Tienanmen téri diáktüntetés óta, ami mészárlásba torkollt. Ami akkor történt, megtörte az emberek lelkét, elvette a bátorságukat.

¬ Van, hogy megkérdezi magától, megérik-e az erőfeszítései?

Paradox helyzetben vagyok, de a kínai hatóságok épp ezt szeretnék elérni. Beférkőznek a fejedbe, azt akarják, hogy megkérdőjelezd magad, hiszen miközben gyönyörű szlogeneket kántálsz, mint „demokrácia” és „emberi jogok”, szenvedést okozol a szeretteidnek, veszélynek teszed ki őket. Ezzel alapjaiban ingatják meg a morális értékrendedet. Ezért folyamatosan emlékeztetnem kell magam arra, hogy mi az az ár, amit még vállalok. De azt sosem kérdőjelezem meg, hogy amit teszek, helyes-e. Egy elnyomó rendszer áldozata vagyok, ahol az elnyomó az, aki csapdát hoz létre, hogy az áldozat elhiggye, az ő hibájából történnek rossz dolgok.

¬ Nincs egyfajta Messiás-komplexusa?

Én Sziszüphosz vagyok, a cselekvésben magában találom meg a célt. Ha nem is változik meg a munkáimtól semmi, legyen bizonyíték a jövő generációinak azokról az igazságtalanságokról, amelyek a világban történnek. ¬ MARTINI NOÉMI