Világ | 7 nap
Világ 7 nap
Tartalomjegyzék
AMERIKAI MEGTORLÁS ÉS DIPLOMÁCIA

Kitartó ellenállás

Az amerikai erők múlt pénteken négy szíriai és három iraki helyszínen összesen több mint 85 célpontra mértek légicsapást az iráni Forradalmi Gárda és a vele szövetséges milíck ellen. A támadásokban az USA területéről felszálló B–1-es bombázók is részt vettek, a rakéták parancsnoki és hírszerzési központokat, fegyverraktárakat romboltak le. Joe Biden amerikai elnök közölte, a válaszcsapások folytatódnak, miután napokkal korábban három katonájuk halt meg egy jordániai amerikai bázist ért dróntámadásban. Elemzők szerint Washington azért várt a megtorlással, hogy a Forradalmi Gárda kivonhassa erőit az említett helyszínekről, elkerülve az esetleges közvetlen amerikai–iráni összecsapásokat és a regionális háborút.

Az amerikai és szövetséges erők a hétvégén újabb támadásokat hajtottak végre az Irán által támogatott jemeni hutik ellen is, akik a Vörös-tengeren áthaladó kereskedelmi hajóforgalmat veszélyeztetik. Az Irán által létrehozott „ellenállás tengelyéhez” tartozó milíck azonban fogadkoznak, hogy nem hátrálnak meg. Az iraki Iszlám Ellenállás erői hétfőn egy szíriai komplexumra mértek csapást, ahol amerikai bázis is található. Az akcban az USA-val szövetséges kurd egységek hat fegyverest veszítettek. A Hamász és Izrael háborújának október 7-ei kezdete óta több mint 165 rajttést hajtottak végre a térségben lévő amerikai támaszpontok és helyőrségek ellen.

Antony Blinken amerikai külügyminiszter a hét elején – az utóbbi négy hónapban immár az ötödik alkalommal – a térségbe érkezett, hogy a Szd-Arábt, Egyiptomot, Katart, Izraelt és Ciszjordánban a Palesztin Hatóságot érintő útján a tűzszünetről és a távlati rendezésről tárgyaljon. Az elképzelés szerint 40 napos tűzszünet során a Hamász több szakaszban elengedné a Gázai övezetben lévő több mint száz izraeli túszt. A szélsőséges palesztin szervezet és Izrael azonban nem hajlik a megegyezésre, a Gázai övezet háború utáni helyzetéről pedig nehezíti az egyeztetéseket, hogy Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő elutasítja egy palesztin állam létrehozását.

Közben Izrael arra készül, hogy megindítsa a támadást a Gázai övezet utolsó nagyobb városa, az egyiptomi határ melletti Rafah ellen, ahol a terület 2,3 mills palesztin lakosságának több mint fele zsúfolódott össze. Hamász-fegyveresek azonban újra felbukkantak az izraeli hadsereg által már lerohant Gázavárosban és Khan Juniszban, jelezve, hogy a szervezet teljes elpusztítása nem könnyű. Holott a harcok során az övezet épületeinek több mint felét lerombolták, a palesztin áldozatok száma meghaladja a 27 ezret. A humanitárius válságot fokozza, hogy az ENSZ palesztinokat segítő ügynöksége, az UNWRA kifogy a készletekből. A szervezet febrr végéig 65 mill dollárt veszít azzal, hogy számos donor felfüggesztette a segélyt, miután kiderült, az UNWRA tucatnyi tagja részt vett az Izrael elleni Hamász-támadásban.