¬ Korán elvesztette a testvérét. Hogyan hatott ez önre gyerekként?

A szüleim elkövették azt a hibát, hogy elvittek a temetésre. Láttam, hogy a magas, erős, széles vállú apámat rázza a zokogás. A nálunk dolgozó lány felemelt, hogy elvigyen, de a karjából pont beláttam a sírgödörbe. Felfogtam, hogy beleteszik a nővéremet. Ezután abbahagytam a beszédet. Gyerekekkel és a szüleimmel szóba álltam, más felnőttel nem. Cipeltek pszichológushoz, gyerekorvoshoz, végül az idő oldotta meg.

¬ A vészkorszakot a szűkebb családja valamennyi tagja túlélte. A szerencsén múlt?

Szerencse is kellett hozzá. Budapest belvárosában laktunk, a család keresztény ágában volt egy nagybácsi, aki születési bizonyítványokat vásárolt a Deák téri templomban. 1944 őszén, 11 éves koromban apám azt mondta, hogy amire tanítottak, hogy nem hazudunk, érvényes, de most hazudni fogunk, méghozzá nagyon jól. Megtanultam, hogy Vágner Vera vagyok, evangélikus, és Gyöngyösről menekültünk Budapestre.

¬ Milyen emlékei vannak erről az időszakról?

A házunkban volt a kerületi nyilasközpont, néha beköszöntek anyámnak, hogy „Kitartás, nemzetes asszony!” Sokszor kimászkáltam, egyszer furcsa hangokat hallottam a cselédlépcső felől, a nyilasok éppen lelökdöstek egy bujkáló zsidó családot, apa, anya, nálam kicsit idősebb lány és fiú. Ott az udvarban lelőtték őket. Többet nem mászkáltam ki. Ezek után a szovjet bevonulás igazi felszabadulás volt, csatlakoztam is a Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetséghez.

¬ Mikor kezdett repedezni a hite a kommunizmusban?

Egyre többször került elő, hogy nem megfelelő az értelmiségi származásom, volt, hogy emiatt nem kaptam meg egy tanulmányi díjat. Egyetemista voltam, amikor láttam a Sztálin-idézetet, hogy „Majakovszkij a legnagyobb költő, aki élt, él és élni fog”. Sztálin elvtárs honnan tudja, hogy milyen költők fognak születni? Ezek voltak az első kis repedések, aztán 53-ra már sok minden kiderült, 56-ra meg végképp. Se a KISZ-be, se a pártba nem léptem be.

¬ Az angol nyelv iránti rajongása hogy kezdődött? 

Apám tisztában volt a nyelvtudás fontosságával. Amikor úgy látta, hogy biztos a magyar szókincsem és mondatfűzésem, akkor a németül anyanyelvi szinten beszélő anyám elkezdett velem németül beszélni. Az anschluss után apám azt mondta, hogy mire a gyerek felnő, már az angol lesz a fontos. A tizedik születésnapomra, a háború közepén kaptam négy lemezen BBC-nyelvleckét, az angolom onnan ered. A háború után nem volt könnyű anyanyelvi angoltanárt találni, de anyukám talált nekem egy dél-afrikai bácsit.

¬ Tanárként mit tartott a legfontosabbnak?

A gyerek azért jön az iskolába, hogy óvó szeretettel irányítsák és fejlesszék. Mivel társadalomban fog élni, hozzá kell szoktatni a közösségi léthez, annak többféle szerepéhez. De a közösség egyénekből áll, tehát nekem a személyiséget kell fejlesztenem, meg kell próbálnom a gyerek saját, legjobb lehetőségeit kifejleszteni pozitív pedagógiával.

¬ Egész életében tanult, négy diplomát szerzett. Miért érezte ezt fontosnak?

Egyszerűen muszáj tanulni. A konyhámban az asztalon most is ott egy jegyzet, amire ki vannak írva érdekes angol kifejezések. Ha nem tanultam semmi újat, akkor mit csináltam aznap?

¬ Miért lépett be az SZDSZ-be, és kezdett politizálni is? 

Tenni akartam. Az SZDSZ elveivel egyetértettem, és a baráti köröm alkotta a vezetőség felét. Jöttek az önkormányzati választások, mondták, hogy induljak. Az V. kerületben lettem képviselő, az MDF frakcióvezetője Jeszenszkyné Héjj Edit volt, korrekt, okos úrinő. Egymás ellen szavaztunk, de barátian beszélgettünk a szünetekben. Büszke vagyok arra, hogy megszerveztem, legyen az V. kerületi képzőművészeknek kiállításuk Franciaországban, és hogy jelentősen javítottunk a kerületi tanárok fizetésén. Aztán idővel egyre bürokratikusabbnak éreztem az egészet.

¬ Az Amnesty International Magyarország elnöke lett. Ebben a feladatban mi vonzotta? 

Az Amnesty akkoriban jó szándékú emberekből álló, de akadozva működő szervezet volt itthon. Amikor átvettem a vezetését, 17-en voltunk az országban, amikor lemondtam, több mint háromszázan. Ha az Amnesty azt követeli, hogy egy igazságtalanul bebörtönzött rabot engedjenek szabadon, valószínűleg nem fogják, de talán a pincéből felviszik a fényre, esetleg odaengedik a gyóntatóját, kezelést kap a börtönkórházban, és akkor nem hiába dolgoztunk.

¬ Most is követi a politikát? 

Napi szinten. Hagyni kéne, de nem bírom ki. Járok tüntetni is, bár a Hősök teréről már nem bírtam visszagyalogolni a tanártüntetésen, de az indulásnál ott voltam. Amikor a Kossuth téren, a lakásom közelében tüntetnek, mindig kibicegek. Ki kell mondani, ha valami nem tetszik. 

¬ Második férjét, Konrád György írót mindenki ismerte, ön pedig mindent megtett, hogy a harmadikat férjét, Szekeres Györgyöt is megismerjék. Miért?

Mert nagyszerű ember volt, az egykori francia ellenállás őrnagya. Két ország kellene hogy kezet csókoljon neki. Itthon koholt vádak alapján Rákosiék elítélték, börtönben is volt. Azért lenne fontos megismerni az életét, hogy a fiatalok lássák: létezik olyan, akinek törhetetlen a jelleme, aki az elvei szerint él. ¬ Matalin Dóra