„Szépség egy vérrel átitatott családból” – jellemezte vakítóan szőke haja, fénylő rúzsa és hangsúlyossá tett szempillája emlegetésével a londoni The Daily Mail bulvárlap 2017-ben Michelle O’Neillt, amikor a politikusnőt a katolikus Sinn Féin északír ágának vezetőjévé választották. A személye akkor szakítás volt azzal a múlttal, amikor a Sinn Féint olyanok irányították, akik közvetlen kapcsolatban álltak az Ír-sziget újraegyesítéséért fegyverrel küzdő Ír Köztársasági Hadsereggel (IRA), mint az elődje és mentora, Martin McGuinness. O’Neill 2018-ban lett a párt alelnöke, amikor a posztot addig betöltő Mary Lou McDonald elnökké lépett elő az egykor az IRA egyik katonai vezetőjének tartott Gerry Adams helyére. Míg McDonald Írországban arra készül, hogy a 2025-ös választást megnyerve történelmet írjon, O’Neill ezt már megtette azzal, hogy a napokban Észak-Írország első miniszterévé nevezték ki, katolikusként az eddig protestánsok birtokolta pozícióra.