¬ Van egy kutyája. Ezen kívül mi köti önt a Kétfarkú Kutya Párthoz?
Korábban is követtem a pártot és ismertem Kovács Gergőt még az Átlátszó-időkből, de a CEU-s szakdolgozatommal indult a komolyabb együttműködés. Arról írtam, hogy a Kutyapárt utcai akciói hogyan tudnak segíteni abban, hogy az emberek közelebb kerüljenek a közéleti részvételhez. Logikus volt, hogy én is eljárjak az akcióikra, és a passzivistájuk legyek.
¬ Utána végül mégsem lépett be a pártba.
Időközben elkezdtem a Főpolgármesteri Hivatalban dolgozni, és emiatt távolságot kellett tartanom a párttól. De a közösségi költségvetés a Kutyapártéhoz hasonló gondolatmeneten alapul, hogy minél többen és közvetlenebbül beleszólhassanak a város működésébe.
¬ Van kedvence a közösségi költségvetés nyertes projektjei között?
A kreatív ötleteket szerettem leginkább, ilyen a találkozási pontként funkcionáló randióra a Blaha Lujza téren. De a Repair Café is emlékezetes, ahova elromlott eszközöket és tárgyakat lehet bevinni, amit utána szakértői segítséggel az emberek maguk javíthatnak meg. Ez nagy siker lett, alig van szabad időpontjuk. Fontosak a találkozási pontok, a közösségi gyűlésekben azt szerettem, hogy lehet beszélgetni egymással – és nem úgy, mint egy kommentmezőben. Én nagyon vágytam volna arra, hogy minden budapesti megtapasztalja ezt az élményt.
¬ Reális lehet, hogy megvalósul ez az ötlet?
Inkább azt mondanám, hogy nem teljesen irreális. Párizsban van hasonló, és az I. kerület is próbálkozik ilyennel. Mi a „kutyákkal” pedig közösségi program írásába fogtunk, várjuk, hogy „beleugassanak” az emberek a jövőbeni európai parlamenti munkánkba. Az „Ebgondolat bánt engemet…” lényege, hogy közösen, személyes beszélgetések során jöjjenek be az ötletek, amiket utána átadhatunk a szakértőknek. Ezekre az ötletelő eseményekre március 3-áig várjuk a jelentkezőket.
¬ Főpolgármesteri hivatalnokból hogyan lett pártja EP-lista-vezetője, akinek ráadásul a közvélemény-kutatások szerint esélye is van mandátumot szerezni?
Nem volt szó arról sosem, hogy örökre a hivatalban maradok. És volt a kettő között egy tanulmányi időszak is, amikor az MIT-n voltam. Miután visszajöttem Magyarországra, kerestem a helyemet, neveltem a bébi mudi kutyámat. Aztán pár hónappal később a semmiből Gergő és Suzi, az MKKP két társelnöke előállt azzal, hogy vezessem az EP-listájukat.
¬ Nem volt önben kétség? Egyértelmű volt, hogy elvállalja?
Persze, gondolkodtam rajta, de a szívemben rögtön tudtam, hogy akarom. Igaz, sohasem gondoltam előtte politikai pályára, főleg az európai parlamenti vonalon. De végül is ez természetes továbblépés azok után, amit eddig csináltam, van elég szakmai és nemzetközi tapasztalatom is.
¬ Egyébként milyen tervei vannak a parlamenti mandátummal?
A Mandiner már felkért, hogy indítsak náluk egy Brüsszeli kátyú című rovatot. Amúgy szeretnék csatlakozni ahhoz a mozgalomhoz, amit az az EP-ben dolgozók indítottak, hogy kutyabarát legyen a munkahelyük. Ez a kezdeményezés tavaly indult, de azóta nem sokra jutottak, szerintem a Kutyapártnak lesz lehetősége ebben odatenni magát. Passzol hozzánk a név miatt is, de nekem ez nem csak poén. Aki mudi gazdája, tudja, hogy ők olyanok, mint egy árnyék, folyamatosan követnek és láb alatt vannak. Nekem fontos, hogy napközben velem legyen.
¬ Hasonlóan harcolni fog a Fidesz jogállamot leépítő politikája ellen?
Nyilván szeretném, ha működne a jogállamiság Magyarországon, foglalkozik is ezzel a párt, de az Európai Parlament nem arra való, hogy Orbánt szidjam. Nem a Fidesz ellenében, hanem a magyarokért kell politizálni.
¬ Melyik frakcióba ül majd be?
Talán egyikbe sem – a párttagság legalábbis első körben így döntött. A Kutyapárt nem alkudozik, nem adja könnyen magát, és ezt a képet szeretnénk megőrizni.
¬ Kötelező egy kutyapártos politikusnak viccesnek lennie?
Amióta beszélgetünk egy spontán viccet se tudtam mondani… Én kifejezetten komoly embernek tartom magam, de próbálom felvenni a kutyapártos poénkodást a portfóliómba. Remélem, a kinti munkámnak is lesz ilyen része. Tudom, ez segít megtalálni a könnyedséget a komoly témákban, hogy így mindenki a sajátjának érezhesse ezeket. Ez nekem azért is fontos, mert szeretném, ha többet tudnának a magyarok az Európai Unióról. Már kinéztem magamnak a részvételiséggel foglalkozó bizottságot, amiben az európai polgári kezdeményezéseket vizsgálják.
¬ Hamarosan ön is felkerülhet a Fidesz gyűlölettérképére. Várja már, hogy a kormánypropaganda belerongyoljon az életébe?
A Pesti Srácok még a városházán töltött időszak alatt megírta, hogy a CEU-n diplomáztam. Arra a cikkre büszke voltam, örültem, hogy észrevették. Az MIT-t még sosem írták le, pedig az még menőbb. Legközelebb talán helyreigazítást kérek, hogy az is kerüljön már bele a cikkbe.
¬ Van B terve, ha az EP-képviselőség vagy a politikai karrier mégsem jönne össze?
Csak az a tervem van, hogy EP-képviselő leszek, de ha véletlenül nem sikerül, talán itthon kezdek a kutyámmal birkaterelő versenyekre járni. ¬ Szilágyi Sára