Zöld jelzés

A március 5-ei szuperkeddre jósolt fölényes győzelme azt jelentheti, hogy Donald Trump tovább menetel a republikánus elnökjelöltség megszerzése, s így a demokrata Joe Bidennel való visszavágó felé. A volt elnök zöld utat kapott a kilencfős amerikai legfelső bíróságtól, amely hétfőn egyhangú határozatában úgy döntött, hogy az egyes szövetségi államok nem akadályozhatják meg az indulását a 14. alkotmánykiegészítés 3. szakasza alapján. Az 1868-ban ratifikált passzus azt mondja ki, hogy aki lázadást szított az Egyesült Államok ellen, az egyebek mellett nem lehet állami tisztségviselő. Az eredetileg az 1861–1865-ös polgárháborúban vesztes déli konföderációt támogatókra kimondott tilalmat a washingtoni Capitolium 2021. január 6-ai ostroma miatt Colorado állam legfelső bírósága tekintette érvényesnek Trumpra, s a példát Illinois-ban és Maine-ben is követték. Az ilyen értelmezés egyhangú alutasításán túl a legfelső bíróság hatfős konzervatív többségéből öten – a kivétel Amy Coney Barrett volt – azt állapították meg, hogy a washingtoni kongresszusnak törvényt kell alkotnia, ha a 3. szakasznak érvényt akar szerezni. A közvélemény-kutatásokban a négy bűnügyi eljárásban 91 vádponttal szembenéző Trump vezet Biden előtt, akit a The New York Times friss felmérése szerint a regisztrált választópolgárok 73, s a négy éve rá szavazók 61 százaléka túl öregnek tart arra, hogy még egy mandátumra hatékony elnök legyen.