Kert- és életrendezés
Gazdaság Őrült vállalkozás
Tartalomjegyzék

Kert- és életrendezés

Hajléktalanokból is szépen meg lehet élni. Ezt az első hallásra zavarba ejtő állítást igazolta Lorenzo Di Ciaccio, aki még véletlenül sem a koldusmaffia egy újabb kizsákmányolási formáját találta fel. Tíz évvel ezelőtt az akkor 38 éves római informatikus azért hagyta ott jól fizető állását, mert a tévében látott egy hírt egy süket fról, aki egy baleset után nem tudott telefonon mentőt hívni. A végkielégítéséből megalapította Pedius nevű kis cégét, amely operátorok és beszédfelismerő algoritmusok segítségével teszi lehetővé hallássérülteknek, hogy bármikor használják a mobiljukat. Miközben felfuttatta a ma már 14 országban működő Pediust, sokat tevékenykedett önkéntesként is a katolikus egyház karitatív szervezeteiben. Itt tűnt fel neki, hogy éveken át ugyanazok a hajléktalanok kopogtatnak be segítségért, egyre reményvesztettebben. Amikor egy konferencn találkozott Luca Mongellivel – aki szintén a társadalom peremére szorultakkal foglalkozott, főleg volt rabokkal –, együtt kitalálták, hogyan tudnának munkát adni az utcán élőknek, és miként lehet erre üzleti modellt is építeni.