¬ Mi az első gyerekkori emléke?

Halványan az dereng, hogy egy intézményben vagyok több gyerekkel, és hálózsákokban alszunk. Pici villanás van még a kupolás épület körfolyosójáról. Történésekre nem emlékszem. Kilenc hónaposan kerültem állami gondozásba, de máig nem derült ki, hogy miért. Négyéves korom körül az anyai nagymamám biztatására hoztak ki. Persze nem volt vidám otthon az élet. A három bátyám akkor bentlakásos intézményben tanult, csak a hétvégeken jöttek haza. Az apák nem voltak jelen az életünkben, néha a húgaim apja jött, de abban sem volt köszönet. Sokat fáztunk, és sokszor korgott a gyomrunk.

¬ Nem figyeltek oda a nyolcvanas években a 3H-s gyerekekre?

Anyánk kapta a családi pótlékot meg a segélyeket, alkalmi munkákat is vállalt, de ez kevés volt hat gyerek eltartásához. Szakadt, elnyűtt ruhákban jártunk, nem vittünk uzsonnát az iskolába. Sok gondnak az volt az oka, hogy a csalódásai meg a kilátástalanság miatt anyánk sűrűn nézett a pohár mélyére. Fiatalon szobalány volt, és gyönyörű nő.

¬ Szegénysoron laktak?

Dehogy. A mi düledező viskónktól két házra lakott az egyik átlagos gyereknek számító osztálytársam. De soha senki sem tett megjegyzést ránk. Se a szomszédok, se az osztálytársak. Mindenki elfogadta, hogy mi így élünk. Nem rosszallták. Mi próbáltuk titkolni a nyomorunkat. Esetleg akkor kértünk kölcsön, ha már több napja nem volt otthon kaja.

¬ A testvéreivel pátyolgatták egymást?

Számunkra természetesek voltak a körülményeink, ezért nem simogattuk egymás buksiját. Inkább fogtuk egymás kezét, és mentünk bodzát szedni, sörösüveget gyűjteni, mindenből próbáltunk pénzt csinálni, nyilván a tisztesség keretén belül. Amikor egy takaró alatt dideregtünk a testvéreimmel, arról álmodoztam, hogy milyen csodás lehet meleg ágyban, saját szobában, játékok között lenni. Jó érzés tölt el, amikor otthon kiszállok a garázsban az autóból, hogy a gyerekeimnek ezt meg tudtam adni.

¬ Mikor járt utoljára a gyerekkora színhelyén?

Gyakran megyek Debrecenbe; én ott ventilálok. Leteszem az utca elején az autót, és órákig sétálgatok. Felidézem az emlékeket, a jókat és a rosszakat vegyesen. Lelki szemeim előtt látom magamat és a testvéreimet koszosan, éhesen. Érzem, hogy pont emiatt lettem az, aki vagyok. A nagymamám mondta, hogy én kilógok a családból, és kérte: „Kisunokám, vésd az eszedbe, hogy két úr van a világon: a piktor úr, a szobafestő és a doktor úr.” Hozzásegített az első szakmaválasztásomhoz, és ha megszerzem a jogi diplomát, a dr.-t is odaírhatom a nevem elé.

¬ A rendőriskolába milyen meggondolásból jelentkezett?

Előbb tettem egy vargabetűt; majdnem tíz évig műtősként dolgoztam az egészségügyben. Oda is azért mentem, mert családias, összetartó társasághoz akartam tartozni. Számomra a rendőrség ugyanezt jelenti. Szükségem van a katonás fegyelemre is, arra, hogy megmondják, mikor mit kell csinálnom. Az itteni összefogás, bajtársiasság feledteti a gyökértelenségemet.

¬ Milyen feladatokkal látják el rendőr őrnagyként a Közszolgálati Egyetemen?

A Rendészettudományi Karon rendőröket, pénzügyőröket, katasztrófavédelmiseket tanítunk, és a tiszti állományt is itt képezzük. Én főleg a társadalmi felelősségvállalás vonalat erősítem. Egy példa a civil életből: hírt kaptunk, hogy egy idős férfi majdnem megfagyott karácsony előtt, mert ellopták a kályháját. A fiammal kettesben szenteste vittünk neki egy másikat. Az ilyesmit a rendvédelmis fiatalokkal is megosztom, mert ők úgy tudják majd igazán jól végezni a munkájukat, ha lojálisak a polgárokkal. Elsődlegesen azokkal, akik ezt megérdemlik. Nyilván a bűnözőkkel szemben is van kötelezően betartandó eljárási mód.

¬ Másként tekint az olyan elkövetőre, akit a rossz körülményei vittek bűnbe?

Debrecenben egyszer betörtek az egyik dohányboltba. Amikor megfogtuk a fiatal elkövetőt, láttam, hogy ezzel a sráccal együtt voltam a lakásotthonban. Bele tudtam élni magam a helyzetébe, de a bilincs azért rákerült.

¬ Javítana a bűnüldözés eredményein, ha több roma fiatalt alkalmaznának?

Nyitott kapukat dönget. A roma bajtársakkal a vezetők és a kollégák elégedettek. Lehet, hogy a származásuk miatt a bizonyítási kényszer is hajtja őket. Mind a rendőrségnél, mind a büntetés-végrehajtásnál folyik a toborzás az állami gondozott fiatalok körében.

¬ Milyen emlékeket hozott felszínre önben mint egykori állami gondozottban a kegyelmi botrány miatt közismertté vált nevelőintézeti pedofilügy?

Önszántamból nem mentem volna a családsegítő szolgálathoz, mert féltettem az addigra kialakult autonómiámat. Volt hol aludnom, és munka mellett végeztem a szakmunkásképzőt. Édesanyám halála után derült ki, hogy még nem dönthetek a saját sorsomról. Lakásotthonba kerültem. Ott tapasztaltam meg, hogy milyen egy átlagos fiatal élete. Meleg volt, és nem nekem kellett begyújtanom, mostak rám, kaptam ételt és zsebpénzt. Kicsit csorbult az autonómiám, de az előnyökért erről könnyen lemondtam. Az egykori tanáraimmal, nevelőimmel máig jó kapcsolatban vagyok. ¬ Mátraházi Zsuzsa