Oidipusz
Az istenek eszén nem könnyű túljárni, 2500 éve mégis mindig megkísérlik a halandók. A színházak tartós favoritja Szophoklész drámája, amely örök minta az árulásról, az önismeret hiányáról, a feltáratlan múltról. Alighanem a legtöbbször előadott görög klasszikus, amelynek első pesti előadásán Jászai Mari játszotta Jokasztét. Bármely feldolgozás lehet jogos. Egy amerikai aktor úgy mutatta be, hogy a közönség a játék részese: a nézők a színészek között sétálnak, beleihatnak az ásványvizükbe, cigarettázhatnak, megérinthetik a kellékeket. Ők a kórus zümmögő tagjai, ami nem könnyű szerep, mert gátlás és disztingvált viselkedés is van a világon. Az is jó, ha a közönség részvétele arra korlátozódik, hogy befogadjon és feldolgozzon sorsokat, középpontban azzal a férfival, aki megöli az apját és feleségül veszi az anyját. A Radnóti Színházban Szikszai Rémusz rendezésében látható Oidipuszt a jelenben játszódó, mozgalmas politikai thrillerré és lélektani drámává kreálta a kortárs angol színpadokra klasszikusokat igazító angol Robert Icke. A kérdései így hangzanak: „Mi a sorsunk? Szereplők vagyunk egy megírt forgatókönyvben, vagy alakíthatjuk a végzet felé tartó eseményeket úgy, hogy újra és újra hibázunk?” A miniszterelnökségre hajtó, egyre népszerűbb, a szavazókat lehengerlő gesztusokkal magához vonzó Oidipusz (Pál András) jó minőségű konfekcióöltönyt visel, amikor pedig lazul, trendi lélegző sportcipőt és melegítőt húz. Jólétet, átláthatóságot, a múlt teljes feltárását, de-mok-rá-ci-át ígér. Kampánystábjában mindenki érte dolgozik. Az agora nyüzsgő agytröszt, a választásig hátralévő, majd a jelenből visszaszámlált időre digitális óra figyelmezteti a szereplőket. Egy vak próféta (Bálint András) tolókocsiban a romlatlanságot szimbolizáló fiatal fiú kíséretében érkezik a színre, hogy illusztrálja, bölcsnek és jósnak lenni kiváltság, ám hálátlan küldetés. Kreón (László Zsolt, ő húsz éve a címszerepet játszotta) a stáb vezetőjeként terveket gyárt, közel, majd távolabb jut a hatalomtól. Oidipusz idősebb, de még mindig tündöklő felesége, Jokaszté (Kováts Adél) korábban a meggyilkolt király felesége volt, a környezetében azt beszélik és a bulvárlapok azt írják, ő áll a sikeres férfi minden tette mögött. A gyerekeik egymáshoz és a tradicionális nemi modellek képviselőihez fűződő viszonyát meghatározza valami közös, amiről maguk sem tudnak, Jokaszté titkára (Schneider Zoltán) pedig nem beszél.
