Újra szól a zene

30 százalékos alapbér- és 280 ezer forintos cafeteriaemelést kapnak ebben az évben az Operaház dolgozói, és április 30-án a kollektív szerződéseket is aláírják – ezzel az eredménnyel, vagyis a szakszervezetek győzelmével ért véget vasárnap az Operaház dolgozóinak egy hete tartó sztrájkja. Pedig Ókovács Szilveszter főigazgató mindent elkövetett, hogy a munkabeszüntetés sikertelen legyen: már-már bohózatba illően próbálta összetákolni az előadásokat, nem törődve sem a művészek méltóságával, sem a közönséggel, sem a ház tekintélyével. Volt, hogy zenekar nélkül, zongorakísérettel énekeltek az előadók, vagy filmet vetítettek, a műszakisok sztrájkja miatt pedig a Don Giovanni díszletében próbálták előadni a Hunyadi László című operát. Ókovács sztrájktörő zenekart is igyekezett felkérni, a díszletbontást pedig irodai dolgozókra akarta bízni, mielőtt belátta, hogy engednie kell. A Zeneakadémián is feszült a helyzet. Az alacsony bérek és Kotán Attila Bertalan kancellár vezetési stílusa miatt egymás után hagyják ott az egyetemet a felkészült szakemberek. Az elégedetlen hallgatók országos és nemzetközi botrányt helyeztek kilátásba. Csák János miniszter azonban világossá tette, hogy nem támogatja az egyetemi polgárokat, szerinte „a Zeneakadémia oktatási, kutatási, nemzetközi teljesítménye siralmas”, ám ezt a tények nem támasztják alá. A harag oka, hogy az egyetem nem fogadta el tavaly Csák János rektorjelöltjét.