Fényes jövő áll mögöttük
Fókuszban
Tartalomjegyzék

Fényesjövőállmögöttük

Politikai építkezésének következő lépéseként kvázi békemenetet hirdetett Magyar Péter szombat délutánra. A múlt keddi spontáJón tüntetésen bejelentett Kossuth téri demonstrácja ugyanis kiegészült egy felvonulással, amely a Dk tér felől, az Alkotmány utcán át éri majd el az Országgyűlés épületét. Ahogy március 15-ei zászlóbontása, ez a húzása is kockázatos. Több tízezer ember kell ahhoz, hogy egy ilyen, általa „nemzeti menetnek” nevezett masírozás erőt mutasson, és ne szánalmat keltsen. Magyar önbizalmát ugyanakkor táplálhatja, hogy az esemény előtt öt nappal a Facebookon már 26 ezren jelezték érdeklődésüket, és saját állítása szerint egy még nem publikált közvélemény-kutatásban már 20 százalékon áll képzeletbeli pártja – méghozzá a Fidesztől is szavazókat elhódítva. Ennek valóságtartalmát azonban éppen úgy érdemes megkérdőjelezni, mint azt a közlését, hogy a felmérés szerint a magyarok többsége hiteltelennek tartja a magánéletéről szóló vádakat, és jogosnak mondja, hogy felvette beszélgetését volt feleségével.