Világ | 7 nap
Világ 7 nap
Tartalomjegyzék
PÉNZDÍJ AZ OLIMPIÁN

Atlétikai arany

Az idei párizsi nyári olimpia 48 atlétikai versenyszámában úttörő módon 50 ezer dollárt ad az aranyérmeseknek a World Athletics (WA) nemzetközi sportági szövetség, a váltók tagjai osztoznak az összegen. A 2028-as Los Angeles-i olimpn az ezüst- és bronzérmesek is kapnak majd pénzdíjat – közölte a brit Sebastian Coe, a WA elnöke, aki az 1980-as és 1984-es játékokon 1500 méteres síkfutásban aranyat, 800 méteren pedig ezüstöt nyert. Emlékeztetett arra, hogy annak idején 75 penny értékű étkezési utalványok és másodosztályú vonatjegyek segítették a felkészülését. Az újkori olimpiai játékok 1896-ban Athénban az amatőr sport jegyében indultak. Az 1970-es évektől a Szovjetun, az NDK és a szocialista országok – köztük Magyarország is – munkavégzéssel nem járó sportállásokkal vagy katonai sarzsival bújtak ki az amatőrszabály alól, ami az 1990-es évek elejére tűnt el az olimpiai chartából, és az amerikai férfi profi kosárlabdázók Dream Teamjének 1992-es barcelonai megjelenésével vált jelképesen is a múlt részévé. A NOB a bevételei 90 százalékát szétosztja a nemzetközi sportági szövetségek és a tagországok között, és a jutalmazást rájuk bízza. A Magyar Olimpiai Bizottság a tokiói aranyéremért 50 mill forintot fizetett, a párizsi elsőségért 55 mill jár majd.